„Egy kastély nem hozza, hanem viszi a pénzt” – negligálta a kormány a főúri családok kéréseit

Hiába fordultak már tavaly Lázár János építési és közlekedési miniszterhez a történelmi családok képviselői a kastélytörvény miatt, megnyugtató választ a mai napig nem kaptak az aggodalmaikra. Miután kiderült, hogy a szocializmus idején az állam által kisajátított hazai kastélyállomány egy részét a törvény által meghatározott feltételek alapján ingyenesen magántulajdonba adnák, a történelmi családok leszármazottainak képviselői 2023 tavaszán levelet írtak Lázárnak, arra kérve a kormányt, hogy a készülő kastélytörvényben vegyék figyelembe az érintett családok szempontjait és kéréseit is.

„Szomorúan tapasztaljuk, hogy a kastélytörvény egy szóval sem említi azokat a családokat, amelyek építtették és évszázadokon keresztül gondos gazdái voltak e műemlékeknek” – mondta lapunknak Zichy Pál, a kormányhoz forduló leszármazottak egyike, egyúttal a Magyar Történelmi Családok Egyesületének elnöke. „E családok nem tűntek el. A leszármazottak élnek, némelyek külföldön, némelyek itthon, és, ha lehetőséget kapnának, tennének ezekért a történelmi emlékekért” – tette hozzá.

A történelmi családok azt kérték a kormánytól: legalább az elvi lehetőségét teremtsék meg annak, hogy a kastélyok visszaadhatók legyenek az egykor kisemmizett leszármazottaknak, továbbá szorgalmazták a kastélyok címer- és névhasználatának a szabályozását, valamint a szükséges intézményi keretek megteremtését is – idézte fel Zichy, hozzátéve, hogy Lázár tavaly nyáron személyesen fogadta a minisztériumban a családok képviselőit, meghallgatta őket, ám a kéréseik és javaslataik a törvény szövegében semmilyen módon nem tükröződnek.

Zichy Pál rámutatott: amíg a környező országokban, így Romániában vagy épp Csehországban nagyrészt lezajlott a restitúció, Magyarországon a rendszerváltás után a döntéshozók erre kísérletet sem tettek. Ennek is betudható szerinte, hogy a kastélyok egy része enyészetre ítéltetett, és az állam nem igazán tud mihez kezdeni velük.

Tisztában vagyunk a gazdasági realitásokkal: egy kastély nem hozza, hanem viszi a pénzt

– fogalmazott Zichy, aki szerint illúzió azt gondolni, hogy egy kastély bármilyen módon el tudná tartani a tulajdonosát. „A leszármazottak többsége nincs abban az anyagi helyzetben, hogy saját erőforrásból felújítson és működtessen egy kastélyt. Viszont egy tőkeerős vállalattal együttműködve megvalósulhatna egy olyan modell, amelyben a tulajdonosi szemlélet, a történelmi legitimáció és a fenntartható működés szempontjai is érvényesülnének.”

 Hogy ez a gyakorlatban mit jelentene, nem részletezte, de utalt rá, hogy a leszármazottak szeretnének személyesen is részt venni a privatizálásra szánt kastélyok hasznosításában, akár a családi alapítványaikon keresztül.

Erre van is példa: a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély, ahol Károlyi György kezdett bele a kastély rendbetételébe részben saját forrásból, részben állami támogatással, és amellett, hogy a kastély egy része a család otthonaként működik, múzeumot és rendezvénytért is üzemeltetnek benne. A kastély a felújítására a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében turisztikai fejlesztés címén 1,5 milliárd forint uniós és közel 400 millió forint állami támogatást használtak fel. A támogatás kedvezményezettje a kastélyok nagy részét kezelő  NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., illetve a Károlyi Alapítvány volt. Most ez a kastély is szerepel a Lázár-féle törvény mellékletében a privatizálásra váró negyvennyolc kastély listáján.

Erdélyben a román restitúciós törvény értelmében a régi magyar nemesi családok visszaperelhették a kastélyaikat, amelyeket sok esetben saját pénzből, családi összefogással – esetleg a magyar állam támogatással – mentettek meg, és üzemeltetnek ma is tulajdonosi szemlélettel, a nyilvánosság számára is nyitott kulturális térként – emlékeztetett Zichy Pál. Szerinte ezek szép példák, és éppen ezért visszatetsző, hogy az erdélyi megoldással ellentétben Magyarországon az új kastélytörvény hallgat az örökösökről.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem lázadni akarunk, hanem az egykori tulajdonos családok számára is megnyugtató eredményt szeretnénk elérni. Célunk, hogy a szívügyünknek tekintett nemzeti és családi örökséget méltóképp és hitelesen megőrizhessük az utókornak

– rögzítette.

Magyarországon a Zichy család különböző ágainak számos kastélya volt a szocialista államosítás előtt. Ezek nagy része, mint Zichy Pál fogalmaz, „méltatlanul elhanyagolva várja sorsa jobbra fordulását.” A klasszicista stílusjegyeket őrző, lepusztult, üresen álló soponyai Zichy-kastély Székesfehérvártól alig 25 kilométerre délre található – ez is szerepel a Lázár-féle kastélytörvény negyvennyolcas listáján. Az épületcsoport a valaha volt főúri kastélyok közül a nagyobbak közé tartozik, ez volt a Zichy család nagylángi ágának otthona egészen az államosításig, majd gyermekotthont alakítottak ki benne.

A kastély 1996 óta üresen áll, két éve már őr sincs az épületnél – állítja Zichy Pál, aki szerint meg sem keresték őket, amikor az állam arról döntött, hogy az egykori családi vagyont felveszik a privatizálandó kastélyok listájára. Szerinte joggal vártak volna tájékoztatást, információt az épület további sorsát illetően.

Augusztus végén derült ki, hogy első körben nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházása. A kastélytörvény mellékletében szereplő negyvennyolc ingatlancsoport

nagyon különböző állapotú és státuszú.

Több épület szinte teljesen lepusztult, míg másokra uniós és állami milliárdokat költöttek már el a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében. Akadnak ezek között, amelyek szállodaként, fogadóként, konferenciaközpontként vagy egyetemi kampuszként működnek.

A privatizálásra szánt kastélyok egyik különös példája a 1949-ben államosított, szarvasi Csáky-Bolza-kastély, amely ökoturisztikai létesítményként működik, most mégis privatizálná az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy erre a kastélyra a Körös-Maros Nemzeti Park már több mint egymilliárd forintot költött az elmúlt évtized során. A nemzeti park szoros kapcsolatot ápol a Csáky családdal, amely tökéletesen elégedett a jelenlegi hasznosítással, és az Agrárminisztérium is ellenzi a magánkézbe adást.

Az ÉKM augusztus végén a honlapján tette közzé a felhívást. Eszerint pályázni 60 napon belül lehet, a pályázók lehetnek magánszemélyek, akár külföldiek is, ha az európai gazdasági térség országainak valamelyikében állampolgárok, illetve jogi személyek is. A pályázati dokumentáció díja megpályázott kastélyonként 10 millió forint, kivéve, ha a pályázó helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat vagy egyház: ezekben az esetekben a pályázati díj 1 forint.

A tárcát megkérdeztük arról, milyen kritériumok alapján választották ki a privatizálásra szánt kastélyokat. Az első körben megpályáztatott kastélyokról azt írták:

a kiválasztott nyolc ingatlan esetében jelentős, állami forrásból történő fejlesztések történtek az előző években, azonban a nagyfokú felújítások egyik esetben sem eredményeztek teljeskörű, fenntartható beruházást.

További érv ezen ingatlanok mellett a tárca szerint, hogy ezek esetében az elkészült tervek és szakanyagok miatt már biztosítottak a hosszú távú fejlesztéshez szükséges előfeltételek.

Arra a kérdésre, hogy milyen kereteket tartanak elképzelhetőnek arra, hogy az államszocialista rendszerben kisemmizett, majd a rendszerváltás után érdemben nem kárpótolt örökösök kérései a kormány részéről meghallgatásra, megfontolásra találjanak, a minisztérium nem válaszolt.

Kapcsolódó

Ellenzi az Agrárminisztérium, hogy állatparkkal, nemzeti parki igazgatósággal adjanak magánkézbe Lázárék egy kastélyt

Nagy Istvánék jelezték is Lázár Jánoséknak, hogy nem értenek egyet a szarvasi kastély és környezetének privatizációjával. Az ökoturisztikai létesítményt az elmúlt egy évtizedben négyszázezren látogatták meg, a Körös-Maros Nemzeti Park már több mint egymilliárd forintot költött rá.