A honvédség külföldi alkalmazásáról és a paksi atomerőműről is vitázik a parlament

Íme a keddi napirend.

Nemzetközi egyezményeket, honvédelmi tárgyú törvénymódosításokat is tárgyal keddi ülésén az Országgyűlés, amelynek napirendjén az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek helyszínével kapcsolatos javaslat, valamint a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítása is szerepel.

A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két nemzetközi egyezményt vitatnak meg a képviselők. Az egyik a magyar–osztrák mentőszolgálati együttműködéséről, a másik a Magyarország és Ukrajna közötti, a közúti és vasúti határforgalomnak a határátkelőhelyeken történő ellenőrzéséről szól.

Együttes általános vita lesz a honvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint a honvédelmi tárgyú törvények módosításával összefüggésben egyes törvények módosításáról. A törvényjavaslatok az alaptörvény tizenharmadik, júniusban elfogadott módosításával függnek össze, miszerint sarkalatos törvényben kell meghatározni a Magyar Honvédség katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának, valamint a külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának engedélyezésével összefüggő szabályokat.

A jelenleg az Országgyűléshez rendelt engedélyezési jogkörök egy része átkerül a kormányhoz. Az Országgyűlés jogkörében maradna a külföldi fegyveres erők magyarországi vagy Magyarország területéről kiinduló alkalmazásáról és magyarországi állomásozásáról szóló döntés, ha ezen tevékenységek nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa, a NATO vagy az EU döntésén alapulnak. Utóbbi esetekben a kormány dönthet, ahogy a honvédség külföldi alkalmazásáról vagy állomásozásáról is.

Napirenden szerepel

(MTI)

Kapcsolódó
Hazaárulózással, szómegvonással, párttitkározással indult a parlamenti ülésszak – videó
A parlamentben Gyurcsány Ferenc Orbán Balázs vitatott kijelentése kapcsán hazaárulással vádolta Orbán Viktort, Kövér László azonnal megvonta tőle a szót.