Nagy Márton megegyezett Palkoviccsal, hogy utóbbi távozik az állami védelmi holding éléről

Palkovics legkevesebb havi ötmilliót bukik ezzel.

2024. augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyakorolja az N7 Holding Zrt. tulajdonosi jogait. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter augusztus 1-jétől kezdődően az N7 Holding Zrt. vezérigazgatójává nevezte ki Antal Ferencet – derül ki a közleményből.

Bár a minisztériumi közlés nem tér ki rá, de ez egyidejűleg Palkovics László volt ipari és technológiai miniszter távozását is jelenti, a cégnek ugyanis ő volt a vezérigazgatója. Palkovics alapbére az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként 2022-es adatok szerint havi bruttó 5 millió forint volt.

Az NGM szerint a védelmi holding kiemelt céljai között szerepel, hogy a nemzeti hadiipar körébe tartozó társaságok, a stratégiai partnerekkel együttműködve, képesek legyenek kielégíteni a Magyar Honvédség jövőbeni fejlesztési és hadtáp igényeit, valamint megjelenjenek a nemzetközi piacokon, hosszú távra biztosítva ezzel az iparág magyarországi jövőjét és fenntarthatóságát.

A versenyképes nemzeti hadiipar fejlesztése és bővítése szuverenitási kérdés, amely a jelenkor biztonsági kihívásai miatt kiemelt stratégiai cél – fogalmazott közleményében az NGM.

Antal Ferencről azt írták, hogy szakmai hátterét tekintve közgazdász és jogász. Számos nemzetközi tanácsadó cégnél szerzett tapasztalatot, a Nemzetgazdasági Minisztériumot megelőzően a svájci Deloitte tanácsadási üzletágának menedzsere volt. Jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért és védelmi iparért felelős helyettes államtitkára.

HM: Közös megegyezéssel távozott Palkovics

Nincs szó arról, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter leváltotta volna Palkovics Lászlót, mert a vezérigazgatói megbízatása 2024. július 29-én közös megegyezéssel megszűnt – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény alapján a cikk címét módosítottuk.