Megúszták a maszkos férfiak, akik autóval törtek be egy debreceni drogériába kilenc évvel ezelőtt – videón a nagy parfümlopás

Az elkövetők több millió forintnyi parfümöt loptak, az akció nem volt tökéletes.

Megszüntette a nyomozást a rendőrség annak a két ismeretlen férfinak az ügyében, akik kilenc évvel ezelőtt több millió forintnyi parfümöt loptak el az egyik debreceni drogériából – tudta meg a 24.hu.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre közölte, hogy lopás gyanúja miatt folytattak nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény büntethetősége elévült, az ügy megszüntetésre, a nyomravezetői díj pedig visszavonására került

– közölte a rendőrség.

A nagy parfümlopás nem is annyira az ellopott áruk értéke, hanem annak körülményei miatt marad emlékezetes. A tettesek 2015. november 16-áról 17-ére virradó éjjel törtek be kocsival az egyik helyi drogériába. Egy sötét színű BMW-vel megálltak az üzlet előtt, majd maszkkal az arcukon kiszálltak a járműből.

Először egy baltával kezdték püfölni a bejárati ajtó üvegét, de hiába iparkodtak, nem jártak sikerrel. Ekkor az egyik elkövető beült a kocsiba, majd betolatott vele a kirakatba. A két férfi ezt követően zsákokba söpörte a polcokon lévő parfümöket, majd elkezdték kihordani a zsákmányt a kocsiba. A nagy igyekezetbe azonban hiba csúszott. Egyikük ugyanis ahelyett, hogy felemelte volna a zsákot, a földön lévő törött üvegen keresztül próbálta kivonszolni az üzletből a puttonyát. A zsák kiszakadt, a benne lévő rengeteg parfüm pedig kiszóródott a földre.

Ekkor az elkövetők felkaptak két bevásárlókosarat és abba kezdték pakolni a parfümöket, majd miután végeztek, beültek a kocsijukba és elhajtottak Mikepércs felé. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2016. július 20-án 500 ezres nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben, de hiába, a két elkövető soha sem került elő. És mivel a bűncselekményük büntethetősége is elévült, így megúszták a felelősségre vonást is.