Kunhalmi Ágnes a választási kudarcról: Mélyebb változásra van szükségünk

Az MSZP társelnöke szerint hamarosan elkezdődik a tisztújítás.

A hazai szociáldemokrácia egészét, a baloldalt tekintve pedig én magam is rendkívül csalódott vagyok,

írta csütörtökön a Facebookon Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, miután a hétvégi választásokon a DK-MSZP-Párbeszéd koalíció a vártnál jóval gyengébb eredményt ért el.

Miközben közel 250 tagunk nyert polgármesteri, önkormányzati képviselői felhatalmazást és az ország egészében valamilyen mandátumot nyerő ellenzéki együttműködésben indulók több, mint harmada a mi tagjaink közül került ki, ennek ellenére az ügy egészét tekintve van okunk csalódásra.

Kunhalmi szerint fontos, hogy őszintén nézzenek szembe a problémákkal és értsék meg a pontos eseményeket és a szavazótáborok mozgását. „Végig kell gondolnunk, hogyan lehet a baloldali értékeket képviselni Magyarországon” – írta.

Meggyőződésem, hogy nincs jó társadalom baloldali értékek nélkül, és azt is hiszem, hogy végre mélyebb változásra, új útitervre van szükségünk.

Eredmények
Önkormányzati választás
Részletes eredmények
Európai parlamenti választás
Részletes eredmények