Hasba rúgta a mindenórás nejét, és ököllel ütötte a falhoz állított nevelt kisfiait, ha kiloccsant a fejük fölé tartatott pohárból a víz

A hét év börtönre ítélt férfi tizenéves nevelt lánya gondoskodott a kicsikről: fürdette, játszótérre vitte őket, miközben mosott és takarított. Sokszor annyira kimerült volt, hogy elaludt az iskolában.

Hét év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte az Esztergomi Járásbíróság azt az agresszív férfit, aki legalább húsz alkalommal megverte, bakanccsal rugdosta és megalázta a neje előző kapcsolatából született kisgyermekeit.

A Tatabányai Törvényszék közleménye szerint a férfinak a korábbi 1 év 8 hónapos felfüggesztett börtönbüntetését is le kell ülnie, valamint eltiltották minden olyan tevékenységtől, és foglalkozástól, amely során 18 év alatti személlyel kapcsolatba léphetne. A férfi hat gyermekes felesége két év felfüggesztettet kapott.

A férfi nem ma kezdte a bűnözői szakmát, hiszen már ötször volt büntetve korábban. A feleségével együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatából született két kisfiát és lányát, valamint a közös három gyermeküket.

A férfi nem szerette a fiúkat, és legalább 20 alkalommal megfejelte, vagy bakanccsal megrugdosta őket. Az volt a kedvenc szórakozása, hogy falhoz állította a gyerekeket, akiknek egy pohár vizet kellett a fejük fölé tartaniuk. Ha kiloccsant a pohárból a víz, akkor ököllel fejbe ütötte őket.

A hét és tíz éves gyermekeknek nyolc napon belüli zúzódásos sérüléseik keletkeztek hat évvel ezelőtt, és azért, hogy ez ne derüljön ki, a gyermekek napokig nem mentek ki a házból. Pár évvel később pedig az udvaron lévő lépcsőbe verte a férfi az egyik gyerek fejét.

Az agresszív férfi többször is megverte a nejét a gyerekek előtt.Előfordult, hogy ököllel ütötte, megrugdosta, valamint le is köpte őt. Állapotosan is többször bántalmazta az asszonyt. 2021 decemberében, az akkor már mindenórás nő fejét ököllel ütötte és belerúgott a hasába is. 2022. szeptember 25-én olyan súlyosan bántalmazta a nejét, hogy azt kórházba kellett szállítani.

A 2010-ben született lánynak napi szinte kellett vigyáznia a vádlottak közös gyermekeire: fürdette őket, éjszaka felkelt hozzájuk, játszótérre vitte őket, emellett takarított, főzött, mosott, mindeközben az anyja sok esetben csak feküdt az ágyban és tévézett. A gyermek a fenti feladatok elvégzésében annyira elfáradt, hogy többször is elaludt az iskolában.