Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől

Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.

A kormány utólag, visszamenőleges hatállyal rendeletben kívánja ellehetetleníteni azt, hogy kiemelt állami beruházások által érintett épületek esetében a helyi önkormányzat egyedi védettséget biztosíthasson számukra

– írta Facebook-oldalán Pikó András. A józsefvárosi polgármester közölte, hogy a kormány pénteken adott ki egy rendeletet, amely szerint az eljáró építési hatóság az érintett ingatlanokkal kapcsolatban már nem veheti figyelembe a helyi önkormányzat által megállapított örökségvédelmi követelményeket.

Mint ismert, november 24-én derült ki, hogy a korábbi döntések ellenére mégis megkapta a bontási engedélyt a Magyar Rádió egykori épületére a tulajdonos. A bontás lesz az első lépés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítéséhez. A épülettömböt három éve ajándékozta az állam a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának. A bontásra nemrég kiírt közbeszerzés szerint a Pázmány Campus helyén, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca határolta területen majd 32 600 négyzetmétert tüntetnek el, ami 37 500 köbméter bontott anyagot eredményez majd.

Az önkormányzat néhány héttel korábban egy határozattal ideiglenes védelem alá vette az épületegyüttest, hogy megakadályozza a bontást, és hogy – mint írták – társadalmi egyeztetés induljon a tervek környezet- és lakóbarátabb módosításáról.

Pikó szerint a rendeletet a Pázmány Campus miatt hozták, ám „az összes magyarországi önkormányzatot kiforgatja a még meglévő maradék építéshatósági jogaiból, és elveszi a lehetőségét is hogy közül és beleszólásuk lehessen abba, mit épít az állam vagy valamelyik lekötelezettje az önkormányzatuk területén”. A polgármester azt is hozzátette, hogy a rendeletet az Alkotmánybíróságon kell megtámadni.

Szóval így képzeli el Orbán Viktor és Lázár János azt a társadalmi párbeszédet, amit az október végén elfogadott beruházási törvényben biztosítanak az állami építési beruházással közvetlenül és közvetetten érintettek részére. Szóba állunk veletek, ha akarunk, ha nem akarunk, akkor pedig erővel átnyomjuk rajtatok az akaratunkat

– írta Pikó a közösségi oldalán.

Pikó szerint az épületek elbontásához

Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány, és ebben csendestársa az egyetem és a magyar katolikus egyház is

– közölte a józsefvárosi polgármester.