Lenyúlt 32 táblagépet egy munkás a zalaegerszegi középiskolából, majd elosztogatta a rokonainak és a barátainak – videó

Ellopta a szertár kulcsát és a hátizsákjában ellopta az oktatási célra használt eszközöket.

Elfogta a rendőrség azt a 21 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak augusztus közepén ellopott 32 táblagépet az egyik zalaegerszegi középiskolából, több mint kétmillió forint értékben.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozás során kiderült, hogy a középiskola felújítási munkálatain dolgozó egyik alkalmazott megszerezte a szertár kulcsát, ahonnét a hátizsákjába pakolva, több részletben lopta el az oktatási célra használt eszközöket.

police.hu

A nyomozók azonosították a 21 éves bánokszentgyörgyi elkövetőt, akinél kutatást tartottat tegnap. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy a tableteket a rokonai és barátai között osztotta szét.