Hivatalos, elkerülnek az etikai ügyek az orvoskamarától

A MOK hiába tiltakozott, megjelent a rendelet.

Szeptembertől nem a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hanem az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) dönt az orvosok, fogorvosok és egészségügyi dolgozók etikai ügyeiben. A március 2-án hatályba lépett úgynevezett MOK-törvény már az ETT jog- és hatáskörébe utalta az eljárást, ám eddig nem volt végrehajtási utasítás. A most a Magyar Közlönyben közzétett rendelet nem tartalmaz érdemi újdonságot a társadalmi egyeztetésre benyújtott tervezethez képest, noha bevezetése ellen a MOK tiltakozott, úgy vélte:

A Belügyminisztérium mindezt azzal cáfolta, hogy a kamara valótlan állításokat tartalmazó felhívásával meg akarja akadályozni az orvosi hivatásrend etikai bizottságainak létrejöttét, azt a hamis látszatot kelti, hogy az új etikai bizottságok valójában államhatalmi szervek.

Az tény, hogy az ETT Pintér Sándor belügyminiszter egészségügyi javaslattevő és tanácsadó testülete, a rendelet alapján első fokon az ETT területileg illetékes Vármegyei Etikai Bizottság (VEB) tagjaiból esetileg létrehozott Vármegyei Etikai Tanács (VET) járhat el.

Kapcsolódó
Szeptembertől indulhat orvos ellen etikai eljárás
A Magyar Orvosi Kamara jogfosztása miatt lépnie kellett a kormánynak.