„Ilyen vegyielosztó üzem nem fog épülni”

Egymondatos választ adott Menczer külügyi államtitkár az újabb kínai beruházásra vonatkozó ellenzéki kérdésekre.

Kérdéscunami érkezett a kormányhoz, miután az oknyomozó Direkt36 belső kormányzati anyagok alapján arról írt, az Orbán-kormány márciusban rábólintott, hogy kínai vegyianyag-elosztóközpont települjön Magyarországra. A két lehetséges helyszín: Záhony, illetve Soroksár lenne. A cikk szerint  a Miniszterelnöki Kabinetiroda foglalkozik a projekttel, amelyben feltehetően egy Rogán Antal környezetéhez kötődő cég is érdekelt. Ezt követően Szabó Tímea (Párbeszéd), Csárdi Antal (LMP), Szabó Szabolcs (Momentum), illetve Dócs Dávid (Mi Hazánk) külön-külön kérdezte a kormányfőt és minisztereit.

Orbán Viktortól, Rogán Antaltól és Szijjártó Pétertől arra vártak választ, hogy

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – mint a téma szerint feladatkörrel rendelkező kormánytag megbízásából – államtitkára, Menczer Tamás minderre ennyit válaszolt.

Ilyen vegyielosztó üzem nem fog épülni.

Kapcsolódó
Elrendezte a főváros, hogy ne lehessen vegyianyag-elosztó Soroksáron
Pedig még csak sajtóértesülés szintjén van róla információ.