Nem emlékszik tettére a józsefvárosi örömlányt minden ok nélkül 15-ször megszúró fiatal

A huszonéves férfi elmebetegségben szenved, ezért további szakértői vizsgálatoknak vetik alá, hogy kiderüljön mennyire beszámítható.

Beismerte tettét bíróságon az az emberölés kísérletével és kifosztással vádolt huszonéves férfi, aki 2020 decemberében minden ok nélkül legalább tizenötször megszúrt egy lakásán dolgozó prostituáltat. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint férfi beismerte a bűncselekményt, de azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre.

S. Attila a hirdetésben szereplő telefonszámon felhívta az általa korábbról nem ismert nőt, és a szolgáltatás ára felől érdeklődött, majd megbeszélték, hogy este találkoznak a nő lakásán. A megbeszélt időben a férfi megjelent a nő lakásán, az előszobába lépve levette a cipőjét, a kabátja kapucniját és az arcmaszkját azonban magán hagyta, majd bement a lakás mellékhelyiségébe.

A férfi itt elővette a magával vitt kést, majd rövid várakozást követően, a kezében a késsel kilépett a mellékhelyiségből, és minden előzmény nélkül a fején és a felsőtestén is többször megszúrta a nőt, s közben folyamatosan szidalmazta. Az áldozata segítségért kiabált és menekülni próbált, először beszaladt a szobába, ahol az ablakon keresztül akart kijutni, de a férfi követte őt, és menekülés közben is többször megszúrta.

A nő ezután az előszobába, az ajtó felé szaladt, a férfi azonban megragadta a hajánál és vissza húzta a lakásba. A szerencsétlenül járt nőnek végül sikerült kiszabadítania magát a támadója fogásából és ki tudott menekülni a lakásból, a férfi azonban még mindig üldözte.

Az áldozat végül a ház biztonsági őreitől kért segítséget, akik mentőt és rendőrt hívtak. S. Attila eközben visszament a lakásba, felvette cipőjét, majd kivett 62 ezer forintot az áldozata tárcájából, valamint eltette a nő 15 ezret érő  mobilját és lelépett a helyszínről.

A nő a bántalmazás következtében testszerte több súlyos, vágott és szúrt sérülést szenvedett, illetve azokkal összefüggésben maradandó fogyatékosság is kialakult nála. Csak a  kitartó menekülésének és kitérésének volt köszönhető, hogy megúszta élve.

A bíróság tájékoztatása szerint a férfi elmebetegségben szenved, amely a cselekmény elkövetésekor súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjen.

Mivel a beszámítási képességét illetően további szakértői vizsgálatok szükségesek, ezért nem tudták elfogadni a beismerő nyilatkozatát és tárgyalásra utalták az ügyet.