Telex: megvannak az MVM új vezetői

Nemrég számos vezetőt és szakembert elbocsátottak az MVM-től.

A korábban távozni kényszerülő vezérigazgató-helyettesek helyett új vezetőket neveztek ki az MVM-nél – írja a Telex. A portál meg is nevezte a frissen megválasztott kulcsembereket:

A társaság friss vezérigazgatója, Mátrai Károly a helyén maradt, illetve a korábbi vezérigazgató-helyettesek közül egy, Fazekas László gazdasági vezérigazgató-helyettes is folytonosságot jelent.

Ahogy azt megírtuk, számos vezetőt és szakembert elbocsátottak az MVM-től. Mátrai Károly miután megismerte, átvilágította a céget, nem volt maradéktalanul elégedett azzal, amit talált. A sok különböző leányvállalat, alegység, kft. sokféle irányba húzott, nem voltak nagy, közös irányok, és a saját egyéni érdekeik és céljaik alapján dolgoztak az egységek.

Ahogy egyik, a változásokat még legpozitívabban kommentáló forrás mondta: muszáj volt valamit csinálni.

Kapcsolódó
Hullanak a fejek az MVM-nél, teljesen megváltozhat a cég
A igazgatói, szakterületi vezetői és leányvállalati vezetői szintet egyaránt érintik a változások.
Címkék: mvmúj vezetők