Szélvihar: 100 ezer fogyasztási helyen nincs áram a leszakadt vezetékek miatt

Főleg a Dunántúlon van sok dolga a tűzoltóknak, akiket már 2300-szor riasztottak szombaton.

A tűzoltók szombat reggel óta folyamatosan dolgoznak a szél okozta károk felszámolásán, kora délutánig több mint 2300 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, elsősorban a Dunántúlon.

A legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél. A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A szél miatt kidőlt fák lakóházakra, középületekre, kerítésekre, utakra, vasúti sínekre és elektromos vezetékekre dőlnek, elszakítva azokat. Emiatt fennakadásokra kell számítani az áramellátásban és a közlekedésben is.

Országszerte több mint százezer fogyasztási helyen nincs átmenetileg áram, mert elszakadtak a vezetékek.

Sárvár HTP

A katasztrófavédelem folyamatos kapcsolatot tart fenn a szolgáltatókkal a helyzet rendezése érdekében. A tűzoltók és az áramszolgáltató szakemberei egymás mellett dolgoznak. A tűzoltók megtisztítják a vezetékek környezetét a kidőlt fáktól, hogy hozzáférjenek a szolgáltató szakemberei. Sok helyen az elszakadt vezetékek szikrázása tüzet is okoz, emiatt csak a tűz eloltása után lehet hozzákezdeni a károk felszámolásához, az ellátás helyreállításához.

A Dunántúl nagy részén továbbra is a legmagasabb, piros riasztás van érvényben az erős szél miatt. Aki teheti, maradjon otthon a riasztással érintett területen. Ahol akadozik az áramellátás, tanácsos nem lemeríteni a mobiltelefont, hogy baj esetén segítséget lehessen hívni. Akinek halaszthatatlan teendője van, indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról, mert sok út le van zárva a kidőlt fák miatt.

Ha bárki bajba jutott embert, veszélyes helyzetet lát, hívja a 112-es segélyhívó számot, kéri a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Fakidőlések miatt több vasútszakasz járhatatlan, a részletekről itt írtunk.

Az MTI híre szerint

A 444.hu arról tett közzé videót, hogy a viharos erejű szél megbontotta a mohácsi Penny Market több méter magas kerítését. A fal a járdára omlott, de nem sérült meg senki.