A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége szolidáris minden, a diákjaiért, az oktatás színvonaláért, így végső soron önmagáért és értünk is kiálló pedagógussal.
A testület emlékeztetett rá, amikor Margaret Mead-től, az antropológia nagyasszonyától azt kérdezték, szerinte mikor, mivel kezdődött az emberi civilizáció, mindenki arra számított, az eszközkészítéssel vagy a mezőgazdaság, a vallás kialakulásával hozakodik elő. Ehelyett egy sok tízezer éves, összeforrt, meggyógyult emberi combcsontot vett a kezébe. Azt mondta, az, hogy egy törött combú előember meggyógyulhatott, azt jelenti, elesettsége több hete alatt társai gondoskodtak róla, etették, ápolták, megvédték. Ő innen számítja az emberré válás valódi kezdetét.
Aki a törött csontot sínbe tette, az első orvos volt, aki etette és itatta, az első ápoló – aki ezt a gyerekeknek megmutatta, a tudást továbbadta, az első pedagógus.
A MOK szerint azóta nagyon sok minden megváltozott, de az alapok nem. Egy csoport, nép hosszabb távú túlélését, fejlődését, civilizációja fokát ma is meghatározza, hogyan örökíti tovább a tudást, gondoskodik az elesettekről, betegekről – és hogyan, mennyire becsüli meg az ezt a feladatot végző oktatókat, gyógyítókat.
Sajátos módon ma Magyarországon a fejlődésben leginkább megrekedt, az ország általános fejlettségéhez képest leginkább elmaradott két terület éppen az oktatás és az egészségügy.
A kamara elnöksége szerint bőven lenne teendő az egészségügyben is, ám a nagyobb pofonokat e pillanatban az oktatás kapja, benne a pedagógusokkal, ami nagyon nem jó. Oktatás nélkül nincs fejlődés, nincs alkalmazkodás, noha ezekre hatalmas szükség lenne felgyorsulva változó, válságok sújtotta világban.
Tanár nélkül nincs jövő.