NPK-elnök: A tanárok kirúgása csapda mindenkinek

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke szerint egy polgári engedetlenkedő joggal számolhat azzal, hogy elbocsátják, de az is jogos kritika, hogy néhány óra vagy nap elmaradása miatt túlzás megszüntetni egy tanár munkaviszonyát.

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke szerint egy polgári engedetlenkedő joggal számolhat azzal, hogy elbocsátják, de az is jogos kritika, hogy néhány óra vagy nap elmaradása miatt túlzás megszüntetni egy tanár munkaviszonyát. Ez csapdahelyzet mindenkinek. Az Indexnek Horváth Péter azt mondta, az általa vezetett szervezet szerint a sztrájk a jogszerű, különösen a köznevelés állapotát látva, más kérdés, hoz-e érdemi változást, hiszen joggal érezhetik sokan, a kormány gyengítette a tanársztrájkok érdekérvényesítő képességét.  Szerinte a korábbiak sem hoztak kézzelfogható eredményt, és az eddigi kormányzati megnyilvánulások alapján január előtt szinte biztos nem lesz érdemi változás a béremelés ügyében, noha nyilvánvaló, a beígért 10 százalék többszörösére lenne szükség.