55 ezerszer kenték meg a műszaki vizsgáztatókat, 50 fő ellen emeltek vádat

Kétezerről indult, és tízezerre emelkedett a tarifa az évek során.

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 50 személy ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.

A vádirat szerint a Pest Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósági feladatokat ellátó vizsgaállomásán kormánytisztviselőként dolgozó négy vizsgabiztos és két pénztáros a járművek műszaki vizsgáztatása, a vizsgaszervezés és egyéb adminisztratív feladataik ellátása során – beosztásukat felhasználva, a 2003-as nyitást követően rövid idővel – korrupciós rendszert alakítottak ki annak érdekében, hogy rendszeres jövedelemhez jussanak jogtalanul

A Központi nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a járművek közúti közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárásaiban meghatalmazottként rendszeresen eljáró ügyintézők, az eljárásokkal érintett járművek számához igazodóan jogtalan előnyként különböző nagyságrendű készpénzt fizettek a vizsgabiztosoknak. A hivatalos személyek ezért cserébe gyors és gördülékeny ügyintézést, a hatósági eljárások időpontjainak folyamatos biztosítását, illetve a vizsga alatti kisebb javítások engedélyezését tették számukra lehetővé.

A műszaki vizsgáztatást támogató informatikai rendszer 2009 július 13-án történt elindítása és a vizsgabiztosok 2019 július 02-án történt elfogása között az ügyintézők összesen 55 ezer 154 olyan eljárást kezdeményeztek, amelyek során vesztegetési pénzt adtak a vizsgáztatásért. A tarifa előre meghatározott volt, a kezdeti kétezer forintos összeg eljárásonként ötezer forintban rögzült, amely később a honosítások esetén tízezer forintra emelkedett.

A pénztárosok és egy, a vizsgabiztosok munkáját segítő személy a vesztegetési pénzeket a vizsgaállomás különböző – kamerával nem megfigyelt – részein az ügyintézőktől átvették, a műszak végén összegyűjtötték, majd azt az elszámoláskor a teljesítésre vonatkozó feljegyzések megsemmisítése mellett szétosztották maguk között a vizsgabiztosokkal.