Hat és fél évet kértek papoktól tízmilliókat kicsaló férfire

Három ország papjaitól csalt ki pénzt.

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki hamis örökség ígéretével csapott be magyarországi, romániai és ukrajnai egyházi személyeket. A távirati irodának küldött közlemény szerint a letartóztatásban lévő férfit üzletszerűen elkövetett csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt állítják bíróság elé.

A vádirat szerint a férfi 2014 vége és 2019 novembere között a megélhetését abból biztosította, hogy magát általában szlovák, osztrák közjegyzőnek vagy plébánosnak kiadva e-mailen vagy postai úton egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta.

A történeteket azzal támasztotta alá, hogy hamis közokiratokat – magyar, osztrák, szlovák állami címeres, fejléces, bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött “bizonyíték” gyanánt. Majd azzal az ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől pénz átutalását kérte.

A férfi Magyarországon kívül Romániában, Ukrajnában működő, különböző vallásokhoz tartozó egyházközségek képviselőit, tisztségviselőit is tévedésbe ejtette. A férfi 15 sértetteknek 80 ezer és 25 millió forint közötti nagyságú kárt okozott, a teljes kár értéke meghaladja a 37 millió forintot.

Az ügyészség hat és fél év börtönt kért az elkövetőre beismerés esetére azzal, hogy mintegy 30 milliós vagyonelkobzást is rendeljenek el vele szemben.