Varga Judit: Adieu EBESZ! 

Az igazságügyi miniszter Facebook oldalán búcsúzott.

Adieu EBESZ! – írja Varga Judit Facebook oldalán. Hozzáteszi, hogy jól szervezetten és szabályos keretek közt zajlottak le a választások Magyarországon,

és ezt nemcsak mi, de még az EBESZ megfigyelői is megerősítették.

Bízik abban, hogy a misszió – várhatóan júniusi – nagyjelentése szigorúan pártatlan és objektív marad és mellőzi mindazon elfogult bírálatokat, „amelyekkel a külföldi NGO-k miatt már tele van a padlás”.

A miniszternek később még az is eszébe jutott, hogy: „reméljük, hogy a baloldali kamu SMS-eknek hosszabb részt szentelnek majd a nagyjelentésben!” Ezt már kommentbe írta hozzá a bejegyzéshez.

Az EBESZ megfigyelői hatodszor vizsgálták a magyar választásokat, de ez volt az első alkalom, hogy teljes missziót küldtek. Azt pedig már most megállapították, hogy:

Kapcsolódó
EBESZ: A választáson nem voltak egyenlőek a feltételek
Kiadta a választásról szóló megállapításait az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PA) közös megfigyelő missziója, írja a HVG.hu.