Kiszolgáltatott vidéki fiatalokat kényszerített prostitúcióra egy budapesti pár

Megöléssel és azzal fenyegették őket, hogy elvetetik tőle a gyerekét.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a párral szemben, akik prostituáltként dolgoztattak nőket Budapesten. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a 34 éves nőre és az 51 éves férfire is.

A vádirat lényege szerint a pár jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő, fiatal vidéki lányokat dolgoztatott prostituáltként 2017 és 2019 között Budapesten, amelyhez a nő lakást bérelt. A három lány közül egynek sikerült visszautasítania, hogy dolgoztassák.

A főügyészség tájékoztatása szerint a szexuális szolgáltatások hirdetéseit a nő kezelte, s ő tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel telefonon, és a férfival együtt – aki fuvarozta a lányokat – beszedte a bevételt.  A sértetteknek volt hogy a bevételük 40-50 százalékát is le kellett adniuk. Ha nem akartak dolgozni, akkor azzal fenyegették a nőket, hogy megölik őket, és a családjukra gyújtják a házukat.

Az egyik áldozatnak volt egy gyereke is, őt azzal is fenyegették, hogy elvetetik tőle a gyereket a gyámhivatallal. A női vádlott egyszer a lakást is rázárta két nőre, akik közül az egyik kiskorú volt, őt a nő meg is pofozta. 2019 októberében ez a két fiatal elhatározta, hogy megszökik és vonatra szálltak.

A női vádlott azonban utánuk küldött egy másik lányt, aki próbálta az elutazást megakadályozni, majd kihangosította a telefonját, amelyen keresztül a nő megint fenyegetőzött. A kialakult hangos veszekedés miatt a vasúti társaság alkalmazottai rendőrt hívtak a helyszínre, akik a lányokat meghallgatták, majd a női vádlottat még aznap el is fogták.

A Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért az élettársakra többrendbeli kizsákmányolás céljából, fenyegetéssel és üzletszerűen, részben személyi szabadságától megfosztott, egy esetben kiskorú sértett sérelmére erőszakkal elkövetett emberkereskedelem miatt.