Drogkereskedelemmel vádolnak egy budapesti párt

Bélyeget, kokaint, gombát, marihuánát és amfetamint is árultak az ügyészség szerint.

Vádat emeltek egy kábítószerrel kereskedő budapesti pár ellen. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 35 éves férfi és 31 éves élettársa már hosszabb ideje kereskedett droggal. A nyomozó hatóság 2020. június 9-én intézkedett velük szemben.

A pár elfogásakor az általuk bérelt VII. kerületi lakásból különböző kábítószereket – több mint fél kilogramm amfetamint, 130 LSD-bélyeget, továbbá MDMA-tartalmú tablettát, illetve port, hallucinogén hatóanyag-tartalmú gombát, kokaint és marihuánát – találtak, továbbá nagy összegű készpénzt is lefoglaltak a nyomozók.

A 31 éves nő a kábítószerek értékesítéséből származó bevételekről, illetve a költségekről részletes írásbeli jegyzeteket készített. A főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyben, és végrehajtandó fegyházbüntetést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért a párra.