A tagállamokat kihagyva is oszthatna pénzt az EU

Legalábbis az Európai Parlament emellett áll egy momentumos EP-képviselő szerint.
Kapcsolódó cikkek

Egy lépéssel közelebb kerültek a magyarországi települések ahhoz, hogy közvetlenül pályázhassanak uniós forrásokra, ugyanis az Európai Parlament (EP) elfogadta a Cseh Katalin momentumos EP-képviselőről elnevezett Cseh-jelentést. Cseh és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester közös közleménye így fogalmaz az indokokról:

Az elmúlt időszakban ugyanis a Magyarországra érkező uniós pénzek – a Fidesz-kormány hibái, bűnei és kompromisszumképtelensége miatt – veszélybe kerültek. Az uniós helyreállítási alap milliárdjai a fideszes korrupció miatt elakadtak, és ugyanezért indulhat jogállamisági eljárás is a magyar kormány ellen.

Felidézik, hogy szerdán fog a jogállamisági mechanizmus ügyében ítéletet mondani az Európai Bíróság. Az előzetes várakozások szerint a testület kimondja majd: a mechanizmus összhangban van az uniós szabályokkal, így az ezt vitató magyar keresetet el fogják utasítani. Ez akár az uniós források elapadását is jelentheti, ezért tartalmazza a Cseh-jelentés azt, hogy a városok közvetlenül is pályázhassanak ezekre, sőt „a koronavírus utáni helyreállítási alapok egy része pedig közvetlenül érkezzen meg a városokhoz”. Így érvelnek:

Így a Fidesz által pénzügyileg kivéreztetett városok, köztük Budapest is fontos forrásokhoz juthatnak. Mindez azért is fontos, mert tudjuk: a városok sokkal inkább tisztában vannak a helyben élő emberek igényeivel, így tényleg az embereket érdeklő, az életminőségüket javító fejlesztések valósulhatnak majd meg.

A jelentés más témákat is érint, kiemelten a klímaváltozásra adandó válaszokat. Budapest jelentős uniós forrásokat szeretne lehívni környezetvédelmi célokra, de nemek közti egyenlőség előmozdítása céljából is. Ehhez kapcsolódik, hogy a jelentés szerint a tagállamoknak ratifikálniuk kéne a – többek közt a nők védelmével és a családon belüli erőszakkal is foglalkozó – Isztambuli Egyezményt.