Őrizetbe vettek egy háziorvost az asszisztensével mellé oltás miatt, két rendőr is fizetett nekik

„Hadd fogyjon” - mondta a budapesti orvos, majd a mosdókagylóba ürítette az oltóanyagot. Hatvanmillió forintot foglaltak le az egészségügyi dolgozóktól.

Őrizetbe vettek egy háziorvost az asszisztensével, mert úgy adtak ki oltási igazolást, hogy pénzért be sem adták az oltóanyagot. A Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak küldött közleményéből kiderült, hogy két rendőr is volt a kuncsaftjaik között.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében tizenegy helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség közreműködésével.

A megalapozott gyanú lényege, hogy a háziorvos azt a gyakorlatot alakította ki a szakasszisztensével, hogy valótlan tartalmú oltási igazolást állítottak ki, az oltás tényleges beadása nélkül.

A gyanúsítottak a koronavírus elleni oltás felvétele miatt a rendelésen megjelent személyek számára – amennyiben az oltás felvételére nem tartottak igényt, azonban a védettségi igazolásra szükségük volt – 15 ezer és 30 ezer forint közötti összegért állították ki az igazolást. Az így szerzett pénzt pedig testvériesen, egyenlően elosztották egymás között.

ugyeszseg.hu

A rendelésen két rendőr is megjelent, akik úgy kapták meg pénzért az asszisztens által kiállított oltási igazolást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát „hadd fogyjon” kijelentést téve a mosdókagylóba ürítette.

A regionális ügyészség őrizetbe vette a két egészségügyi dolgozót a korrupciós bűncselekmény miatt, amit a háziorvos tettesként, míg a szakasszisztens bűnsegédként követett el. Az ügyészség őrizetbe vette őket, és indítványozta a letartóztatásukat.

Eddig négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de sem az egészségügyi dolgozók, sem pedig a két rendőr nem tett vallomást. A kutatások során a megvesztegetett egészségügyi dolgozóktól közel 60 millió forint korrupciós pénz került lefoglalásra, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.