Vadai felkérdezte Pintért Kövér beszédéről, aki azt válaszolta, hogy Magyarországon szolgálatok működnek

Akkor ezt is megtudtuk.

A DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdéseket nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszternek, írja a Hvg.hu. A kérdések az alábbiak:

A kérdések arra utalnak, hogy Kövér László korábban sokat kritizált beszédet mondott, amelyben a magyar politika megosztottságát, illetve egyes értelmezések szerint az ellenzéket is nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte.

Tájékoztatom, hogy Magyarország függetlensége, törvényes rendje és nemzetbiztonsági érdekének védelmére nemzetbiztonsági szolgálatok működnek

– válaszolta erre Pintér, hozzátéve, hogy „a szolgálatok feladatait Magyarország Alaptörvénye és a vonatkozó jogszabályok alapján, valamint esküjükhöz híven látják el”.