Eső miatt adtak ki figyelmeztetést a fél országra

A csúcshőmérséklet 12 és 20 fok között valószínű.
Kapcsolódó cikkek

A Kiderül szerint csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd az ország északkeleti harmadában, a keleti határszélen vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Középen és a Dunántúlon sokfelé várható eső, zápor, amely a nap folyamán egyre inkább a délnyugati, nyugati tájakra szorul vissza, arrafelé összességében kiadós mennyiségre van kilátás.

Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 12 és 20 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb az idő. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas, Veszprém megyékre elsőfokú (24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat), Somogy és Zala megyékre másodfokú figyelmeztetést adott ki (24 óra alatt több mint 30 mm csapadék hullhat).

met.hu