Márki-Zayt a Závecz is erősebbnek mérte Karácsonynál

A felmérést a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom rendelte.

Korábban a Medián kutatóintézet felméréséből derült ki, hogy az előválasztás második fordulójára Márki-Zay Péter a miniszterelnök-jelölt aspiránsok közt felzárkózott a második helyre Dobrev Klára mögé, és jelentős előnnyel maga mögé utasította Karácsony Gergelyt. Márki-Zay ezek alapján azt mondta, a számok szerint nem neki kellene visszalépnie Karácsony javára, egyben jelezte, a Závecz is mérést végez a felkérésükre, amit mindenképp figyelembe kell venni a döntéskor.

Ez a Márki-Zay vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom által rendelt felmérés is elkészült, melynek eredményeit a 444.hu ismertette.

Ebből kiderült, hogy a Závecz is erősebbnek mérte Márki-Zayt Karácsonynál. 

A hétfőn és kedden felvett adatok alapján az előválasztás második fordulójában a Dobrev-Karácsony páros egymás elleni indulása esetén

Ugyanakkor, ha Márki-Zay lenne Dobrev kihívója, akkor a felmérés szerint

Tehát a felmérés szerint Dobrev Klára lenne a befutó, ám Márki-Zay jobban meg tudná őt szorongatni, de a különbség az ő és Karácsony várható eredménye között éppen eléri a mérés statisztikai hibahatárát.

Érdekes képet mutatnak az átszavazási hajlandóságról mért adatok is. Eszerint Márki-Zay első fordulós szavazóinak csak 51 százaléka támogatná Karácsonyt a második fordulóban, ha ő lépne vissza. Ugyanakkor Karácsony szavazóinak 56 százaléka támogatná Márki-Zayt, ha Karácsony lépne vissza.

Sok a bizonytalanság a mért adatokban, de az egyértelműen látszik, hogy a momentumos és jobbikos szavazók inkább Márki-Zayt preferálják Karácsonnyal szemben, ha választhatnak kettejük közül. De kérdés, hogy ők mennyire lennének aktívak a második fordulóban, illetve ha eljön egy igazi szavazás ideje, akkor mennyire lennének rugalmasak.

A Závecz felmérése kitér arra is, hogy a 2022-es parlamenti választás esetén, a teljes népességen mért kérdések alapján, hogy alakulna a végeredmény. Ezek alapján

vagy

illetve,

Ezek alapján Márki-Zay lenne képes a legjobb teljesítményre a mostani hangulat alapján, ám előnye szintén statisztikai hibahatáron belül van.