Hiába a borsos szülői hozzájárulás, sorra nyílnak az új magániskolák Budapest környékén

Havonta 100-160 ezer forintot is elkérhetnek.
Kapcsolódó cikkek

Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában, ahol szinte az összes település „kinőtte” meglévő, évtizedek óta működő iskoláit. Az elmúlt húsz évben rengeteg család költözött ki Gödre, Budaörsre, Solymárra, Budakalászra és Pest megye többi városába, így ma már nemcsak az állami általános iskolákban van tumultus, sok a jelentkező a magánintézményekben is – írta meg az Eduline. Hozzáteszik: még úgy is hatalmas az érdekődés, hogy a szülői hozzájárulás havi összege 100-120 ezer forint körül mozog.

A problémával egyébként a kormány 2021 és 2030 közötti időszakra szóló köznevelési stratégiája is foglalkozik, azt írják: a családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően (a háromgyermekeseknek szóló, új lakás vásárlásakor igényelhető 10+10 milliós csok Budapesten kívül jóval többet ér, mint a fővárosban) az agglomeráció több településén nő a népesség, ezért bővíteni kell a meglévő intézményeket, és új iskolákat is kell építeni.

A cikkben példaként hozzák fel a Biatorbágyon 2019-ben nyílt magániskolát, amely egy nyolc évfolyamos, akkreditált intézmény. Az iskola a Re-Crea Diósd tanulócsoportból nőtt ki és a a fő pedagógiai elv az open learning: ez azt jelenti, hogy a pedagógusok a diákok érdeklődése által irányított egyéni tanulási utakban hisznek.

A szülői hozzájárulás havonta 135 és 160 ezer forint közötti összeg, ennek ellenére alig akadnak szabad helyek az intézményben.

Veresegyházon szintén több magán- és alapítványi iskola indult az elmúlt években, és a portál szerint mindegyik népszerű. Ezekben kevesebb diák tanul, ugyanis az osztálylétszámok maximum 12-15 fősek. A szülői hozzájárulás összege havi 130 ezer forintot.

Felidézik: a Prezi alapítója, a Halácsy Péter által indított Budapest School is több mikroiskolát nyitott az agglomerációban. A solymári mikroiskola 2018-ban, az érdi 2020-ban indult, de ma már Dabason, Gödöllőn és Budaörsön is van ilyen intézmény. Az iskolában úgynevezett portfólió alapú értékelés van, illetve mentorálás, de fontos alapelv az is, hogy a tanulás projektek mentén halad. Az agglomerációban működő mikroiskolákban az ösztöndíjasok 40-50 ezer forintos hozzájárulás fizetnek, a támogató szülők pedig 130-140 ezer forintot.

Kapcsolódó
Prezi alapító: Ha én lennék az oktatási miniszter, azonnal lemondanék
Halácsy Péter szerint egy „copy paste” hiba van a közoktatási törvényben. De sebaj, lehet hibázni, a Preziben ezt tanítják is egymásnak. Majd észre fogják venni és változtatni fognak rajta. Addig mindenesetre két helyen Budapesten családi napközit alapított. Olyat, amelyben nincs szükség lexikális tudásra. Interjú.