Nem csak egy piacteret fejlesztettek tízmilliókból a fideszes képviselő körzetében

67 négyzetméter térkő, három asztal, egy vécé és még egy kis parkoló is kijött 21 millióból. Ilyen pályázatok miatt nyomoznak Szabó Zsolt ellen tavaly szeptember óta.

A hét elején megírtuk, hogy Atkáron három asztal, egy vécé és egy betonplacc jött ki 26 millióból piacfejlesztés címszó alatt uniós forrásból. Cikkünk után egy olvasónk megírta, hogy a fideszes Szabó Zsolt választókerületében a közeli Boconádon is történt egy hasonló fejlesztés, ott 20,8 millióból.

Olvasói kép

Olvasónk szerint az atkári piachoz hasonlóan itt sem nagyon árul senki. A pályázat összefoglalója szerint hét boconádi őstermelő írt alá szándéknyilatkozatot, hogy árulna itt.

A kiírás szerint a boconádi piacteret egy Településfejlesztési Operatív Program (TOP) helyi gazdaságfejlesztés pályázatán elnyert pénzből fejlesztették. A megvalósítás kezdetének 2018 márciusát, befejezésének 2021 januárját adták meg.

21 millióból a következőket építették:

A beruházás következtében felpezsdül a térség gazdasági élete

– állítják az összefoglalóban.

Azt is írják, hogy „a beruházás költséghatékony módon, reális és takarékos költségvetéssel” készült. Kalkulációik szerint a bérleti díjakból évente 400–500 ezer forint folyik be majd be az önkormányzathoz, az üzemeltetés pedig 200–250 ezer forintba kerülhet.

Tavaly októberben arra kérték meg a Heves megyei 3. számú, hatvani központú választókerület polgármestereit, hogy egy előre megfogalmazott nyilatkozat aláírásával álljanak ki Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő mellett.

Kapcsolódó
Újabb fideszes képviselő körzetében nyomoznak a gyanú szerint előre lezsírozott közbeszerzések miatt
Szabó Zsolt körzetében valahogy túl sokszor kerültek elő ugyanazok a cégek.

Szeptember közepén derült ki, hogy a rendőrség nyomozást folytat Szabó választókörzetében az EU-s forrásból finanszírozott Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak ügyében. Az eljárást a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya indította szeptember 1-jén, közbeszerzési eljárásban elkövetett versenykorlátozó magatartás bűntettének megalapozott gyanújával.