Kilenc megyei jogú város ellenzéki polgármestere elhatárolódott a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökétől

Szita Károly üdvözölte az iparűzési adó felének elengedését. Az ellenzéki polgármesterek szerint ez az önkormányzatiság vége.

Nyilatkozatban jelentette ki a 23 megyei jogú város vezetőjét tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) kilenc, nem kormánypárti polgármestere, hogy nem fizetnek tagdíjat a szervezetnek, mert a kormány által a hétvégén bejelentett elvonások miatt erre nem tudnak költeni – vette észre a Mérce.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere azt írta:

Elhatárolódunk a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke által kiadott nyilatkozattól. Azt kérjük Szita Károlytól, hogy a jövőben szakmai alapon képviselje a szövetséget, és tartózkodjon a szervezet egésze nevében tett, politikai alapú nyilatkozatoktól. Közösen úgy döntöttünk, hogy a 2021-es költségvetésben az MJVSZ-tagdíjra szánt, többmillió forintos összeget is a járvány elleni védekezésre fordítjuk, mivel a helyi iparűzési adóbevételek megvonása után minden forintra szükségünk lesz.

A kaposvári fideszes polgármester nem tiltakozott, sőt üdvözölte a kormány azon döntését, hogy jövőre elengedik az iparűzési adó felét a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók számára. Márpedig ez több városvezető szerint is az önkormányzatiság végét jelenti.

Szombaton Orbán Viktor ugyan konzultált az MJVSZ tagjaival a kormánydöntésről, de az egyeztetésen egyedüli ellenzékiként résztvevő Péterffy Attila szerint csupán látszategyeztetés volt, ahol a kormány „lesöpörte” az iparűzési adó csökkentése elleni érveket.

A kilenc ellenzéki polgármester nemcsak elhatárolódott Szita Károly nyilatkozatától, hanem felvetették, hogy ki is léphetnek az MJVSZ-ből.

A tiltakozók névsora a következő: