Részbeni beismerő vallomást tett a kegyelemben részesített utolsó magyar halálraítélt

K. Aladár több mint három évtizeddel ezelőtt megölt és meggyalázott egy 11 éves kislányt. A szabadulása után fegyverrel rabolt ki egy szombathelyi trafikot. Tíz év fegyházat kért rá az ügyész.

Pénteken az előkészítő ülésen megkezdődött annak az életveszélyt okozó testi sértéssel, és fegyveresen elkövetett rablással vádolt K. Aladárnak a büntetőpere, akit 1989-ben kötél általi halálra ítélt a Kaposvári Katonai Bíróság azért, mert megölt és meggyalázott egy 11 éves kislányt. A kegyelemben részesült férfit ezúttal a két évvel ezelőtti brutális szombathelyi trafikrablás miatt állították bíróság elé.

Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyész tíz év fegyházat kért a férfira arra az esetre, ha beismeri a bűnösségét az előkészületi ülésen. Hozzátette, a vádlott a rablást beismerte, az életveszélyt okozó testi sértést azonban nem, s szakértők meghallgatását kérte az ügyben. Ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.

A most 53 éves K. Aladárnak 2018 októberében újra be kellett volna vonulnia a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe egy másik bűncselekmény miatt, ám ehelyett előbb egy sátorban, majd egy albérletben bujkált.

K. Aladár 2018 november 20-án aztán ismét akcióba lépett. Letámasztotta a bringáját egy szombathelyi autómosónál, majd egy trafikhoz ment. Felvette a hetekkel korábban vásárolt maszkot, majd bement az üzletbe. Elővette a gázfegyvert, majd “Add a pénzt!” – kiáltással követelni kezdte a pénzt. A kétgyerekes anyuka higgadtan felelt, hogy rendben van, de hátra kell mennie érte a pult mögé. A férfi ekkor közelről arcon lőtte, és ismét a bevételt követelte.

A nőnek csípett és  könnyezett mind a két szeme, de elindult a pénztárgéphez. Ekkor K. Aladár többször is megütötte, amitől elvesztette az egyensúlyát és beesett a pult mögé. Ezt követően a férfi az eladó fölé hajolt,hátulról és a feje irányába lőtt, és felszólította a nőt, hogy álljon fel, menjen a pénzért a kasszához, miközben megrúgta őt. A folyamatosan könnyező nő felállt, odament a pénztárgéphez, és elkezdte a vádlottnak átadni a bankjegyeket. A férfi magához vette a kasszában lévő  185 ezer forintot és elmenekült. Néhány nappal később a TEK-esek fogták el a megyeszékhelyen.

K. Aladár többszörösen büntetett előéletű. A Kaposvári Katonai Bíróság 1989 februárban kötél általi halálra ítélte egy 11 éves kislány megölése, és meggyalázása miatt.

A férfi bevonszolta Anitát a Török-erdőbe, majd addig fojtogatta, amíg el nem vesztette az eszméletét. A magatehetetlen lányra ráfeküdt, majd csókolgatni kezdte és gyakorlatilag összeroppantotta a kis csontjait. A kislánynak több bordája eltört, de sérült a szíve, a tüdeje és a mája is. A férfi a kislány holttestét lemeztelenítette, majd a Kerka-patakhoz vitte és vízbe dobta.

A katonai bíróság kötél általi halálra ítélte a férfit, de kegyelemből életfogytiglanra változtatták a büntetését, és feltételesen húsz év után elhagyhatta a börtönt. Egy újabb elítélése miatt 2018 október végén kellett volna a
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe bevonulnia, de ennek nem tett eleget, először egy sátorban, majd egy albérletben bujkált. A főügyészség tíz év fegyházat kért rá a trafikrablás miatt, de K. Aladár nem kötött alkut. A következő tárgyalás január 20-án lesz.