Drograzzia: egyszerre 13 helyen, 200 rendőr csapott le Pécsen

23 főt állítottak elő. Akciófilmekbe illő videók az összehangolt rendőrségi akcióról.

Óriási drograzzia volt Pécsen annak érdekében, hogy felszámoljanak egy új pszichoaktív anyagot terjesztő bűnszervezetet.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a Tolna és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, a Készenléti Rendőrség Bevetési Támogató Osztályának, valamint  a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával tartottak összehangolt rendőri akciót kedden Pécs több pontján is.

A rendőrök a végrehajtott intézkedések során összesen 23 főt állítottak elő a rendőr-főkapitányságra. Az egyidőben, összesen 13 helyszínen megtartott kutatás eredményeként tudatmódosítószer gyanúját keltő anyagokat, valamint ezek előállítására alkalmas eszközöket találtak és foglaltak le.

Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók  feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve egyéb tárgyakat is lefoglaltak. Az előállított személyek közül 12 főt hallgattak ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.