Videón, ahogy a teherautó sofőrje karambolozik egy vonattal a simontornyai vasúti átjáróban

Csak a szerencséjének köszönheti a sofőr, hogy súlyos sérülésekkel megúszta a balesetet.

Közzétette a rendőrség a múlt keddi simontornyai vasúti átjáróban történt balesetet, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen borzasztó veszélyekkel jár az, ha valaki nem körültekintően, hanem rutinból közlekedik.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a videón látható teherautó vezetője a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott be a Pósapart utcán levő vasúti átjáróba, ahol a járműve elejével nekiütközött a Pécs irányából Budapest irányába tartó vonat oldalának.

A balesetben a tehergépkocsi sofőrje súlyosan megsérült. A Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indított büntetőeljárást.

A rendőrség a baleset kapcsán arra figyelmeztet mindenkit, hogy a vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag semmi esélyük sincs, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel. Mivel a vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, a szerelvények vezetőjének lehetősége sincs a baleset elkerülésére.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri:

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A tilos jelzés pedig a gyalogosokra és a kerékpárosokra, valamint a megkülönböztető jelzést használó járművekre is vonatkozik.

A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr. Az esetlegesen szembe sütő nap pedig elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát.