Vaszily Miklós: Nincs szándék második Origót csinálni. Jó lenne, ha az Index normális lap maradna

Úgy tűnik, Schmidt Máriának komoly befolyása volt az elmúlt hetek történéseire.

Nincs szándék második Origót csinálni, de arra sincs szándék, hogy az Index átsodródjon a túloldalra, és harciaskodjon, akár az Indamédiával, vagy a lapvezetéssel szemben, és állandósuljon a mostani állapot. Annak üzleti kára lesz, ami senkinek sem jó

– nyilatkozta a 444.hu-nak Vaszily Miklós. Az ő szava azért fontos az Index szempontjából, mert márciusban vette meg a portál hirdetési felületeit, magyarán a bevételeit intéző cég, az Indamédia felét. Tehát a lap anyagilag függ ettől a cégtől, végső soron Vaszily akaratától is.

Vaszily – aki szerint ő csak a stratégia megalkotásában, és a cég regionális terjeszkedéséről szóló döntésekben vesz részt, a napi működésben nem – hozzátette:

Az lenne a jó, ha maradna, ami volt, normális újság

Schmidt Mária képbe kerül

Elsőként a 24.hu számolt be arról, hogy ötlet merült fel az Index igazgatósági ülésén, amely alkalmas lett volna arra, hogy a hírportál szerkesztőségét feldarabolja oly módon, hogy a különböző rovatokat külsős cégekbe szervezik ki. Az eset felháborította az Index szerkesztőségét, amely nem sokkal ezután közleményt adott ki arról, hogy veszélyben érzi a lap függetlenségét. A szerkesztőség át is állította a címlapról is elérhető függetlenség-barométert: az inga a veszélyes tartományba került át.

Vaszily Miklós pedig kulcsfigurája az elmúlt időszak viharos fejleményeinek az Index körül. Két és fél hónappal ezelőtt lett Vaszily Miklós, a TV2 elnöke tulajdonosa az Index hirdetéseit is értékesítő Indamedia Csoportnak, miután megvásárolta a cég 50 százalékát Oltyán József KDNP-s üzletembertől. Utóbbi 2018-as feltűnése a cégnél már aggodalmat keltett a szerkesztőségben, mivel erősek a kormánypárti kapcsolatai. Vaszily TV2-es szerepvállalása előtt volt az Echo TV, illetve az állami média vezérigazgatója is, ám korábban az Indexnél is dolgozott vezetőként. A lapot kiadó CEMP Zrt.-nél 2005 és 2009 között volt vezérigazgató és igazgatósági tag, majd 2010 és 2014 között az Origo Zrt. vezérigazgatójaként dolgozott. Vaszilyt azonban ma már egyértelműen a kormányzati oldalra sorolják.

Az elmúlt hetek történéseit dolgozta fel a 444.hu mai cikke, amelyben a már idézett nyilatkozaton túl is vannak fontosnak tűnő megállapítások. A komoly felháborodást kiváltó átalakítási ötlet kidolgozójáról, a tanácsadó Gerényi Gáborról azt írja a cikk, hogy közte és Schmidt Mária között az azonnali.hu (ami Gerényi közösen tulajdonol a történész-üzletasszony fiával, Ungár Péter LMP-s képviselővel) 2017-es alapítása óta rendszeres a kommunikáció, „miután Schmidt minden családi üzleti ügyben megkerülhetetlen, pláne ha annak politikai relevanciája is van. De a történész-főigazgató Vaszilyvel is kapcsolatban áll, mivel Vaszily igazgatósági tag Schmidték ingatlantársaságában, a BIF Nyrt.-ben.”

Azaz úgy tűnik, hogy a kormány egyik ideológusa komoly kavarásban van a háttérben az Index-sztoriban.  A 444.hu értesülése szerint Schmidt ambicionálta Gerényi tanácsadói akcióját, de maga a művelet, azaz a koncepció elfogadtatása Bodolai Lászlóra hárult. Bodolai az Index igazgatóságának elnöke, a lap mögött álló alapítványt létrehozó cég tulajdonosa, a szerkesztőség sokáig úgy tekintett rá, mint a függetlenség zálogára.

Ezzel a tervvel szétszedhetnék az Indexet
Külső cégekbe szerveznék ki a szerkesztőség egy részét, forrásaink egyike szerint ezzel a lépéssel szétvernék a lapot.

Gerényi kérdésre, hogy egyeztetett-e tervéről előzetesen Schmidt Máriával, írásban válaszolt. Nem erősítette meg, hogy így volt, de nem is cáfolta: „…nekem ez egy tízéves ötletem, és nem emlékszem, hogy kinek beszéltem róla.”

Schmidt ugyanakkor korábban állítólag rendszeresen üzengetett a szerkesztőségnek: Bodolainak például a 444 szerint azt, hogy

ha a korábbi tulajdonosokat, Nobilis Kristófot és Spéder Zoltánt ki tudta végezni, ő sem okoz majd problémát.

Nem keres új főszerkesztőt

Vaszily azt is mondta a cikkben, hogy

A 444 ugyanakkor azt, hogy a kormányzati cél nem az Index direkt megszállása vagy megszüntetése lehet, hanem a „soft eszközök” bevetése. Azaz: „lojális emberek elhelyezése a független szerkesztőségekben, vagy azok környékén, anyagi befolyásolás, vagy akár csak egyes műhelyek belső egységének megbontása – bármi, ami segíthet kialakítani valamilyen függőséget, vagy a függőségnek akár csak érzetét.”

Kiemelt kép: Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója beszédet mond a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek működéséről és finanszírozásáról szóló együttműködési megállapodás aláírásán az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2017. május 17-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd