Teljes kapacitással jár majd a BKV az érettségik idején

Bizonyos vonalakon sűríthetik is a menetrendet.

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy visszaáll a rendes BKV-menetrend az írásbeli érettségik idejére május 4-étől. Az is elképzelhető, hogy bizonyos vonalakon több jármű fog járni, ha a BKV vezetői úgy mérik fel, hogy erre szükség van.

Múlt héten kiderült, hogy idén csak írásbeli érettségiket tartanak, a szóbelik elmaradnak.  Orbán Viktor a hétvégén azt mondta, hogy szakemberek május 3-ra várják a járvány tetőzését, Müller Cecília megjegyezte, hogy nem légből kapott számról van szó, a korábbi becslések és számítások alapján tették erre a várható tetőzést, az egészségügy is erre készült fel, orvosok, ápolók és gépek tekintetében is.

Bár nagyon veszélyesnek tartom, hogy az érettségi időpontját éppen akkorra tűzték ki, amikor a miniszterelnök szerint tetőzik Magyarországon a koronavírus-járvány, a fővárosnak arra is fel kell készülnie, ha a kormány nem változtat ezen a döntésen

– írt a főpolgármester, ugyanis a kormány szerint várható tetőzés másnapján kezdődnek az érettségik.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás