Végignézte barátja haláltusáját egy nagykátai férfi – frissítve

A férfi beismerte, hogy nem hívott segítséget a fulladozó barátjához.

Segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a Nagykátai Járási Ügyészség egy férfi ellen, mert nem hívott segítséget a fulladozó barátjához. A férfi épp a barátjával múlatta az időt, amikor a cimborája fulladozni majd rázkódni kezdett.

Ezt a férfi is észlelte, ahogyan azt is, hogy az ágyra dőlt barátja szeme felakadt és szájából valamint orrából is habos folyadék távozik. A sértett a rosszullét után a helyszínen elhunyt.

Az ugyan nem volt megállapítható az eljárás során, hogy időben érkező szakszerű segítség megmenthette volna a sértett életét, de azt tényként meg lehetett állapítani, hogy a férfi sem orvost sem mentőt nem hívott a helyszínre és maga sem próbált meg segítséget nyújtani a barátjának.

Frissítünk!

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi beismerő vallomást tett a kihallgatása során. Hozzátette, az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben döntsön a vádlott büntetőjogi felelősségéről.