Gyurcsány Ferenc: teszteljenek minden magyart, aki kéri a koronavírustesztet

És adjanak védőfelszerelést minden egészségügyi dolgozónak. Reagált a volt kormányfő Orbán Viktor parlamenti beszédére.

Ha baj van, akkor ne bántsuk egymást, ráérünk arra

– ezzel kezdte reakcióját Gyurcsány Ferenc, aki otthonában reagált Orbán Viktor ma délelőtti bejelentéseire.

Lezárják Magyarország határait, minden rendezvényt betiltanak, háromkor zárnak az éttermek
A kávézók és az éttermek délután háromig lehetnek nyitva, az élelmiszerboltokat nem érintik a korlátozások.

A kormányfő újabb intézkedések bevezetéséről beszélt:

Élőben reagálok Orbán Viktor parlamenti beszédére

Védőfelszerelést kell adni minden egészségügyi dolgozónak. Most. Akit tesztelni kell, azt azonnal teszteljék. Minden másról ezután érdemes csak beszélni….

Gyurcsány Ferenc azzal kezdte hétfő délutáni reakcióját, hogy „nem bántani akarom a kormányt, bár már január 7-én jelentették be, hogy ez egy ismeretlen vírus, és mintha nem lennénk teljesen felkészülve” – mondta általánosságban.

A konkrétumokra rátérve a következőket vetette fel az DK elnöke.

A biztonság része az, hogy az embereket tesztelik, lehet, hogy minden két nap, lehet, hogy ezzel kidobunk egy csomó pénzt… de hát ez az életünk. Erről szól az életünk Magyarországon. Teszteljenek mindenkit, aki azt kéri hogy teszteljék

– fogalmazott.

Azzal zárta üzenetét Gyurcsány Ferenc, hogy a „gazdasági kérdésekről beszéljünk holnap.”

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu