Tízmilliós büntetést szedett össze a vonaton öt évig bliccelő férfi, 760 alkalommal utazott jegy nélkül

Először börtönt kapott üzletszerűen elkövetett csalás miatt, a másodfokú bíróság azonban felmentette:, mert nem bűncselekmény a bliccelés. Így reagált rá a vasúttársaság.

Bár korábban egy év börtönre és három év közügyektől való eltiltásra ítélték nagyobb kárt okozó és folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás miatt, másodfokon felmentette a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki 2011 májusától öt éven keresztül, legalább 760 alkalommal jegy nélkül utazott a Nagykáta-Budapest közötti vasúti vonalon.

A férfi ezen cselekményeivel 870 ezer forint, pótdíjazása alapján 11 millió forintos kárt okozott a MÁV Zrt.-nek. A férfit a kalauzok már jól ismerték, tudták, hogy jegy nélkül közlekedik. A férfi mindig készséges, és együttműködő volt ugyanis, amikor bliccelésen kapták, szó nélkül kitöltötte és aláírta az utasleadási lapot.

Az utasleadási lap aláírásával azt vállalta férfi, hogy a jegy árát és a pótdíjat utóbb rendezi, azonban ezeket egyetlen alkalommal sem fizette meg, sem a vonaton, sem később. Hogy mégis miért írta alá az utasleadási lapokat? Azért, mert ha valaki közreműködik az utasleadási lap kiállításában, akkor azt nem lehet leszállítani a vonatról, utazása jogszerű, hiszen együttműködő magatartásával arra nyer jogosultságot, hogy eljusson a szándéka szerinti célállomásra.
Az első fokú tárgyalás során a bliccelő elismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is.

A bliccelőt korábban már elítélték jelentős kárt okozó csalás, valamint közokirat hamisítás miatt, mely büntetések végrehajtását felfüggesztették. A férfi jelen cselekményét a büntetések felfüggesztésének hatálya alatt követte el.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság a kialakult bírói gyakorlattal összhangban azt a döntést hozta, hogy a bliccelő cselekménye csalás bűntetteként nem értékelhető. A menetjegy megváltásának elmaradása jelen esetben a MÁV Személyszállítási Üzletszabályzatában írt feltételek megszegése, ami polgári jogi szerződésszegés és nem értékelhető büntetőjogi kategóriaként.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a férfit a folytatólagosan elkövetett csalás vádja alól felmentette és mellőzte a szabadságvesztés kiszabásáról és végrehajtásáról, valamint a közügyektől való eltiltásról szóló rendelkezéseket. Az ítélet jogerős.

Frissítünk!

A vasúttársaság közleményben reagált a bíróság ítéletére. Azt írták, hogy az ítélet a cselekmény büntetőjogi minősítésére, és nem a MÁV-START Zrt. polgári jogi követelésének jogosságára vonatkozott. A mai büntető ítélettől függetlenül, a MÁV-START Zrt. a rendelkezésére álló polgári jogi eszközökkel, mint minden esetben, a továbbiakban is érvényesíteni fogja valamennyi igényét az utassal szemben, ami a pótdíjakkal együtt 11 millió forint.

Kiemelt kép:Máthé Zoltán / MTI