Elítélték azt a nyárlőrinci gazdát, aki öt bordáját eltörte a terményét ellopó tolvajnak

Elege lett abból, hogy lenyúlják a terményeit. Mozgásérzékelő kamerát szerelt fel, és irgalmatlanul elverte a tolvajt, amikor tetten érte.

Már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett a Kecskeméti Törvényszéken az a nyárlőrinci gazda, aki öt bordáját eltörte egy tolvajnak, amikor tetten érte. A bíróság elfogadta a férfi beismerő vallomást és azonnal jogerős ítéletet is hozott.

A 43 éves nyárlőrinci férfi 10 hektáros külterületi ingatlanán őstermelőként gazdálkodik. Az éjszakai terménylopások miatt tavaly nyáron mozgásérzékelő vadkamerát szerelt fel, amely összeköttetésben állt a mobiltelefonjával és kép küldésével jelezte számára a területen való mozgást.

Az egyik tavaly nyári este a kamerarendszer képet küldött egy gépkocsiról, amely barackkal teli ládákkal épp távozott a tanyáról. A férfi a polgárőrség egyidejű értesítése mellett azonnal kocsiba ült, hogy tetten érje a tolvajt. Az erdőn keresztülhaladó keskeny dűlőúton közelített a helyszínhez, amikor a vele szembejövő gépkocsiban felismerte a képen látott járművet.

A barackos ládákkal felpakolt járművet vezető sofőr a keskeny úton hátramenetbe kapcsolt és megpróbált elmenekülni, azonban egy villanyoszlopnak ütközött. Ekkor a lopáson felháborodott, jelentős erőfölényben lévő gazda az autóhoz rohant, dühében a lehúzott ablakon keresztül a sértett ruháját megragadta és jobb öklével több nagy erejű ütést mért a mellkasára.

A bántalmazás következtében a tolvaj öt bordája eltört és mellkasa bal oldalán légmell alakult ki, amely közvetlen életveszélyes sérülésnek minősül. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a büntetlen előéletű gazdára.

A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte a gazdát. Az ítélet jogerős.

Fotó: Illusztráció/Thinkstock