Kivonult az ellenzék a parlamentből

Méltatlannak tartják a vitát a rabszolgatörvényről.

A megszokottnál mozgalmasabbra sikerült a hétfői ülésnap az Országgyűlésben, miután

az ellenzék kivonult a plenáris ülésről.

A sort a jobbikos Z. Kárpát Dániel nyitotta, aki azt üzente a Fidesz-frakciónak, hogy:

Szégyelljék magukat,

majd felállt és elhagyta az üléstermet, majd őt követte a többi párt. A Mi Hazánk Mozgalom képviselői maradtak.

A képviselők próbálták megakadályozni azt, hogy a Fidesz szerdán átverje a Munka Törvénykönyve módosítását, vagyis a rabszolgatörvényt a parlamenten.

Megírtuk, hogy az MSZP emiatt több mint 2900 módosítást nyújtott be a törvényjavaslathoz, amelyet egyenként kellene megszavazni. Kövér László fideszes házelnök azonban gyorsan közbelépett és az Igazságügyi bizottság úgy döntött, hogy a módosításokról egyben kell majd szavazni. Ez az MSZP szerint alkotmányellenes, a DK ezt írta közleményben:

Újra felháborító módon, a házszabály szerint is törvénytelenül mindössze háromperces határidővel hívták össze az Igazságügyi bizottság ülését, hogy mondvacsinált indokokkal akadályozzák meg, hogy az Országgyűlés szabályosan szavazhasson az ellenzéki pártok napirendi javaslatairól.
A bizottság elnöke nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen indítványokra vonatkozik a bizottsági állásfoglalás, ezt még kormánypártiak se tudták.

Az ellenzék a plenáris ülésen folytatta az ellenállást – legalábbis a kivonulás előtt. Az MSZP-s képviselők, illetve Vadai Ágnes (DK) fütyüléssel próbálta akadályozni az ülést. Emiatt Kövér László több képviselőnek büntetést ígért.

 

Azt pedig Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője fotózta le, hogy az Országgyűlési Őrség tagjai felsorakoztak az ülésterem előtt, feltételezése szerint azért, hogy esetlegesen kivezessék az ellenzéki képviselőket.

Vadai Ágnes emiatt felszólalásában arra kérte Kövér László levezető elnököt, hogy vonja a vissza bejárattól az őröket, mert nincs semmi olyan különleges esemény, amely indokolná az őrök jelenlétét, viszont megfélemlítően hat a jelenlétük.

A Fidesz-KDNP politikusait nem befolyásolta az ellenzék kivonulása, nyugodtan interpellálták párttársaikat.

fotó: MTVA

A kivonulást követően közös sajtótájékoztatót tartott az ellenzék, ahol a Hvg.hu tudósítása szerint Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője azt mondta, kezdeményezte a Házbizottság összehívását, mert nem lehetett követni, mi zajlik az ülésen. Kijelentette:

Kövér csalt.

Kiemelt kép: MTVA