Évente 110 milliót bukik a MÁV a vonaton, amit még egy csiga is lehagy

Rengetegen használják a telekocsit helyette. Nem véletlenül.

Kötött pályás közlekedéssel Zajta, Fehérgyarmat és Mátészalka környékéről legkönnyebben a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon lehet eljutni Budapestre. Tanítási időszakban vasárnap a leginkább kihasznált járat a Zajtáról Budapestig közlekedő Hétmérföldes névre keresztelt járat, ami

Ehhez képest a telekocsik annyi idő alatt érnek Budapestre, amennyi alatt Zajtáról Debrecenbe ér a vonat.

A Mátészalkaleaks a legnépszerűbb telekocsi szolgáltatót kérdezte meg, ezen a vonalon mennyien használják a szolgáltatásaikat, a válaszból pedig kiderült, hogy csak ennek a szolgáltatónak a közreműködésével 400 utazás történik hetente. Ez az 5315 forintos Mátészalka-Budapest út költségeivel számolva hetente 2 millió 126 ezer forint kiesést jelent a MÁV-nak. Azaz évente mintegy 110 millió 552 ezer forintot.

Tíz magyar vasútvonal, ahol egy csiga zavarba hozná a vonatot
Nem csak Mátészalka és Debrecen között egyszerű lehagyni a szerelvényeket: összeszedtünk tíz példát, ahol szintén nem mernénk nagy összegben fogadni arra, hogy a vonat győzne egy futóval szemben.

Kiemelt kép: Mátészalka Leaks