Fideszesek taroltak a Pest megyei földárveréseken is

Kijött Ángyán József legújabb jelentése: a területek háromnegyedét 27 nagy érdekeltség szerezte meg.
Kapcsolódó cikkek

A volt vidékfejlesztési államtitkár, Ángyán Jószef legfrissebb elemzésében a Pest megyében és Budapesten meghirdetett 17 ezer 286 hektár állami földek árverését tekintette át. A meghirdetett mennyiségből valamivel több, mint kilencezer hektárt privatizáltak. Az elemzésből kiderül, hogy bár a nyertesek száma nagynak tűnik (149 árverezőhöz került valamennyi föld) de a területek háromnegyedét, vagyis több mint 6800 hektárt 27 nagy érdekeltség szerezte meg. Vagyis miként korábban is jellemző volt az ország más részein, a kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területek jutottak – számolt be a Népszava.

Amit felfedett még a jelentés:

Valódi licitálás, árverseny a birtoktestek kis hányadának, mindössze 3-4 százalékának árverésén alakult csupán ki.

A legtöbb földet egy ceglédi multimilliárdos gépjármű-kereskedő és árufuvarozó család tagjai és egyik cégük vezetője alkotta érdekkör szerezte meg, de a nagy nyertesek között találhatók többek között Szijjártó Péter miniszter futsalcsapatát szponzoráló Hunland agrárholding vezetői és magyar üzlettársuk, valamint Buzek Menyhért megyei MAGOSZ-vezető lányai.

Foglalkozás szerint építész, elektromérnök, matematikus, informatikus, sőt kozmetikus műkörmös, önkormányzati tisztségviselő is volt az árveréseken sikeresek között.

Kiemelt kép: 24.hu / Berecz Valter