A beszélgetés után Olga majdnem a büféig kísért, az egészet azzal intézte el, hogy nem pontosan idéztem a szavait. Ő például nem is disznót mondott, hanem dögöt. Aztán percekig az ATV-ről beszélt. Szóhoz sem jutottam
– idézi fel friss Facebook-posztjában Havas Henrik, hogy mi történt emlékezetes Hír Tv-beli szereplése után közte és Kálmán Olga között, miután az adásban lemucikámozta a műsorvezetőnőt. Sőt elhangzott az alábbi párbeszéd is:
– Emlékszel arra, hogy amikor először felhívtál, hogy jöjjek be hozzád, mit mondtál?
– Nem.
– „Te mocskos disznó. Együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép. És engem miért nem molesztáltál, te dög? Ezt mondtad a telefonban.”
– Henrik, én ezt nem mondtam.
Havas a bejegyzésben jobbára ismerőseit idézi, akik nem értik Kálmán Olga viselkedését, például a titkárnőjét, aki
azzal fogadott, hogy a Kálmán Olga mégis miért hazudtolt meg? „Hát itt voltam, amikor telefonon beszélt az Olgával, végighallgattam, ahogy rihegnek-röhögnek, erre most letagadja. De miért?”
Más meg azt kérdezte: „Normális ez a nő?”, illetve „Az adás után legalább megkérdezted tőle, hogy miért volt ilyen aljas?”
Havas egyébként arra gyanakszik, hogy Kálmán Olgának a férje (az adás rendezője) előtt lehetett kellemetlen a magánbeszélgetés felemlegetése.
Havas – akivel nem hosszabbított szerződést az ATV a vele szemben megfogalmazott zaklatási vádak miatt – azt nem érti, hogy miután a műsor elején idézte Baukó Évát, aki korábban azt mondta, őt nem zaklatta senki, miért kellett nála erre többször is rákérdeznie Kálmán Olgának.