Imádja a Toldit az első magyar családban nevelkedő menekült gyerek

Az Abcúg írása.

Az afgán származású fiúval egy hetedik kerületi lakásban találkozunk, épp az iskolából ér haza. A fiú imád szépen öltözködni, az iskolában bolondulnak érte a lányok, tékvandózni jár. Több nyelven beszél, a magyart csak 7 hónapja tanulja, de mindent megért, amit mondunk neki, és ő maga is szépen beszéli a nyelvet. A kedvenc tantárgya a magyar nyelv és irodalom, épp a Toldit veszik, és nagyon tetszik neki. A fiú az első olyan Magyarországra érkezett kiskorú menekült, akit nevelőszülő nevel.

Nagyon keveset mond arról, hogy meg van elégedve, de egyre jobban bízik bennem. Kérdezte a minap, hogy: meddig vagy az én nevelőszülőm. Azt mondtam, hogy ameddig te akarod. Már az is jelent valamit, hogy ezt egyáltalán megkérdezte

– meséli a nevelőnya, Samira a kisfiúról, akivel perzsául és magyarul is szokott beszélgetni.

Samira Sinai ugyanis apai ágon iráni származású, az édesanyja pedig magyar festőművész. Samira maga is művészként, színházi díszlettervezőként és rendezőként dolgozott Iránban. Pár éve érkezett Magyarországra, most 13 éves lányával él együtt, szerette volna, ha a lánya megtanulja a magyar nyelvet. Egy budapesti lakásban éltek két évig, sosem tervezte, hogy letelepedik Magyarországon, de a hazautazás előtt nem sokkal megérkezett a menekülthullám.

Rengetegen beszélték a nyelvemet, és akkor úgy éreztem, hogy én itt kellek, hogy valamiért itt vagyok

– mondja a nő, aki kicsit töri a magyart.

Samira tolmácsként kezdett dolgozni, rendszeresen járt ki a Keleti Pályaudvarra a menekültekhez, később pedig az SOS Gyermekfalvakhoz került mint interkulturális közvetítő. Itt találkozott az afgán fiúval, aki akkor tizenegy éves volt.

Az afgán származású fiú szüleivel és két bátyjával élt Iránban nagy szegénységben, gyakran éheztek, iskolába se tudtak járni. A család unszolására indult útnak a fiú, hogy keressen egy jobb világot.

Ha valaki kísérő nélkül érkezik Magyarországra, annak két oka lehet. Az egyik, hogy útközben szakadtak el egymástól a családtagok, mert például az embercsempész másik kamionra tette őket. Ez a ritkább variáció. Ennél gyakoribb, hogy a család indítja útnak „a legkisebb királyfit”, hogy próbáljon szerencsét. Ennek a célja egy idő után a családegyesítés, de azért is fordulnak ehhez a stratégiához, mert egy gyerek sokkal hamarabb megkapja a menekültstátuszt, mint egy felnőtt. A fóti gyerekközpontban átlagban 30-40 kísérő nélküli kiskorú van, amiből 8-9 a tizennégy év alatti.

Az afgán fiú 6-7 hónapon keresztül utazott, mire megérkezett Magyarországra. A családja unszolta, hogy menjen még tovább, bárhova mehet, csak a magyaroknál ne maradjon, de a fiú addigra már nagyon fáradt volt. Samira és az SOS Gyermekfalvak munkatársai látták, hogy a fiú fél és már a pénze is elfogyott, ezért próbálták meggyőzni, hogy maradjon itt. Ekkor barátkozott össze Samirával lassan egy évvel ezelőtt.

Járatlan ösvény

Samira szeretett volna a fiúnak egy nevelőszülőt találni, de nem talált. Ekkor merült fel benne, hogy ő mért ne lehetne nevelőszülő, mi oka lenne nemet mondania. Úgy érezte, hogy ezzel ténylegesen tudna segíteni a kisfiúnak. Magyarországon erre még soha nem volt példa, nincs semmilyen törvény vagy jogszabály, amely tisztázná, hogy mi a módja egy menekült gyerek nevelésbe vételének.

Vannak utak, csak ha olyan emberekkel találkozol, akik azt mondják, hogy nem lehet, akkor az nehezíti ezt az utat. A szakemberek még nem láttak ilyet, ezért azt mondták, hogy nem lehet. De aztán rájöttünk, hogy mégis van lehetőség

– emlékszik vissza Samira. Így az SOS Gyermekfalvak munkatársaival együtt ők maguk kezdtek el kidolgozni egy rendszert erre, de egyelőre ez nagyon bürokratikus a magyar jogszabályok miatt.

A nevelőszülőnek is több kritériumnak kell megfelelnie: büntetlen előéletűnek kell lennie, minimum 18 vagy maximum 50 év korkülönbség lehet a nevelő és nevelt között és részt kell vennie egy tanfolyamon. Ez a nevelőszülői képzés azonban a magyar gyerekekre készít fel, nem pedig a menekültekre. Épp ezért az SOS Gyermekfalvak azt is a kritériumok közé vette, hogy a nevelőszülő álljon közel kulturálisan a menekült gyerekhez, hogy tudjon segíteni neki feldolgozni a traumákat – mondta el Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója.

Levágná a kutya fülét

Samira szerint még úgy is nagyon nehéz volt megérteni a fiú kultúráját, hogy ugyanazt a nyelvet beszélték, ezért lenne szükség egy olyan szakemberre, aki segíti a nevelőszülő és a gyerek kapcsolatát. A nő a fiú fóti szobatársainál puhatolózott, nagyon sok emberrel beszélt, hogy rájöjjön: a fiúnak mire is van szüksége. A fiú korábban egy teljesen más világban élt, az anyukája vágta le a tyúkokat és a bárányt, Samira viszont ettől nagyon messzinek érezte magát. Gyakran nem értette a fiú vicceit sem.

Azzal jött, hogy levágja a Harmat fülét, úgyhogy én egy hétig nem aludtam, annyira megijedtem. Beszéltem a szobatársával, aki megnyugtatott, hogy nem kell ilyen tragikusan venni mindent, ezzel a fiúk csak egymás előtt vagánykodnak

– meséli nevetve Samira.

A csivava volt az első konfliktusforrás Samira és az afgán fiú között, aki utálta a kutyákat. A nevelésbe vételt megelőzte egy gyermekvédelmi beszélgetés, ahol megkérdezték a fiút, hogy szeretne-e Samirával együtt élni. A fiú épp nagyon haragudott a nőre, ezért azt felelte, hogy nem, mert kutyája van. A nő nem erőltette a dolgot, mert nem szeretett volna semmit rákényszeríteni a fiúra, noha tudta, hogy ez az ellenkezés csak a kamaszkornak tudható be. Egy hónap múlva újratárgyalták a dolgot, ami sikerrel járt. A fiú mára pedig már annyira megbarátkozott Harmattal, hogy egy másik kutyát is szeretne.

A kutyánál azonban sokkal fontosabb tényező volt, hogy mit szól a fiúhoz Samira lánya, aki odáig egykeként nevelkedett. Ő volt az egyetlen, aki visszatarthatta volna az anyukáját attól, hogy egy menekült gyereket vegyen a családba. Szerencsére az afgán fiúval majdnem egy idős lány elfogadta az édesanyja ötletét.

A lányom úgy volt vele, hogy most jót teszünk ennek az embernek és mért is ne? Neki az élete azért nehezebb lett, mert egykeként most tanulja az osztozkodást

– mondja Samira.

Mint két testvér

A két kamasz tényleg testvérként viselkedik, a lány szívesen segít a fiúnak tanulni, de gyakran ugratják is egymást. Olyan is előfordult, hogy amikor Samira és a lány veszekedtek, akkor a fiú a lány pártját fogta.

Samira nem akar a fiú anyja helyett az anyja lenni, hiszen a nevelőszülőség nem is erről szól. Heti rendszerességgel beszélnek a fiú családjával videóhívással, akik eleinte nagyon bizalmatlanok voltak vele, de mostanra rájöttek, hogy jót akar a fiúknak. Samira érzi a fiún is, hogy egyre inkább bízik benne és fontos neki.

Tudja, hogy ha bárhova tervezünk menni, akkor ő is jön velünk. Ő egy személy egy családban, nem úgy van, hogy holnap elmegyek Ausztráliába és akkor őt itt hagyom, mert csak a nevelőszülője vagyok

– mondja.

A fiú maga sem tudja, hogy meddig szeretne még itt maradni, de láthatóan jól érzi magát, imád tanulni, és az az álma, hogy egyszer orvos legyen. Úgy látja, hogy a magyar emberek között vannak olyanok is, akik utálják őt, amiért afgán, de akad olyan is, mint Samira, aki nagyon kedves és segítőkész.