Kölyökként el akarták altatni, de végül szuper nyomkövető lett Nokedliből

A pár hónapos korában sorsára hagyott német juhásznak és gazdájának hála, sok szabolcsi bűnözőre került bilincs.

Sorsára hagytak egy pár hónapos német juhászt csaknem kilenc évvel ezelőtt. Azért nem kellett gazdájának, mert megtépázta a szomszéd csirkeállományát, ezért egy fővárosi menhelyre vitte. Meghagyta a gondozóknak, hogy altassák el az állatot. Az egyik ott dolgozó, Pécsi Tímea azonban lehetőséget látott az egyfolytában izgő-mozgó kiskutyában,  ezért felajánlották a dunakeszi kutyakiképzőknek.

Rudi nevű szolgálati kutyám ez idő tájt pusztult el. Pótlást igényeltem, amire azt mondták, hogy jelenleg nincs, esetleg Nokedlivel tudnak szolgálni – mondta Balázska Tibor törzszászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályának kutyavezetője a Zsaru magazinnak.

A törzszászlós vállalta a feladatot. Azt mondta, kezdetben a kis esetlen furcsaság küllemre nem volt ugyan meggyőző, de a munkájával megnyerte magának Balázska Tibort.

Menhelybeli gondozójának, Jerebicz Orsolyának megígértem, hogy jó helyre kerül Nokedli, mindent megteszek, hogy kineveljem belőle a következő Kántort. 2008 novemberében hoztam el magammal alapozni, majd 2009-ben szaktanfolyamra küldtek bennünket. Sasvári Frigyes szakoktatóhoz kerültünk. Nyárra Nokedli már hivatalosan is nyomkövető kutya lett. Másfél évesen már a címlapon volt eredményes nyomkövetésével

– büszkélkedik a törzszászlós.

Fotó: Szabó, Balázska Tibor/Police.hu

A kutyavezetőt és társát idén november 5-én reggel például Tiszavasváriba küldték. Egy családi ház udvarára ment be az elkövető, ahonnan a fészert feltörve egy kerékpárt vitt magával, majd átmászott a szomszédba, ott tyúkot lopott. Balázska Tibor a hátsó kertben hagyott lábnyomról indította Nokedlit. A rendőreb megmutatta, merre távozott a tettes. A főúton keresztül egészen a Táncsics utcáig vezette gazdáját, ahol a bámészkodók között sem vesztette el a szagot. Egy ingatlan mögötti bokros részen megtalálta az ellopott bringát. Onnan már a kétkerekű tulajdonosa tolta haza a járgányát. Nokedli még aznap egy másik sikeres akcióban jeleskedett. Tiszadadán egy régi gyáregység új tulajdonosa értesítette az egyenruhásokat, hogy valaki megbontotta az épületben lerakott parkettát, de megzavarta az ügyködését, ezért a betörő elmenekült a helyszínről. Egy fekete sapkát hagyott hátra, amit a zsaruk megtaláltak.

Fotó: Szabó, Balázska Tibor/Police.hu

 Nokedli a sityakot megszimatolva szagot kapott, 1,5 kilométeren át követte, majd egy arra tévedő gyalogos felé vette az irányt. A férfinál jelzett, hogy megvan az emberünk. A nyomozók kihallgatásra idézték be, később pedig értesítettek róla, hogy beismerő vallomást tett.

A szolgálati társával megélt számtalan esetből talán a legváratlanabb fordulatot egy Tiszavasváriban történt szerszámlopás hozta Balázska Tibor számára. Egy idős nő hegesztőtrafó és egyéb szerszámok hiányát fedezte fel otthon. A rendőrök lábnyomról vett mintát szimatoltattak meg Nokedlivel. A kutya elindult egy darabon, majd visszafordult, végül gazdájának autója és a járőrkocsi közé feküdt le. Az egyenruhások először értetlenül álltak a dolog előtt, de a törzszászlós bízott az ebben, tudta, hogy ez nem lehet a véletlen műve. A jár­őrautó hátsó ülésén egy férfi ült. Az egyenruhások azt mondták, hogy a lopás ügyében viszik magukkal, tanúként fogják kihallgatni. A kutyavezető kinyitotta a jármű ajtaját, mire Nokedli felpattant, és felderült pofával vérmes ugatásba kezdett, jelezve, hogy megvan a keresett tolvaj. A házkutatáson a nyomozók megtalálták azt a cipőt, aminek a talpnyomata megegyezett a helyszínen hagyott nyommal, így az eredmény sem maradt el.

Nokedli sajnos a fajtájára jellemző csípőbetegségben szenved, így valószínűleg jövőre nyugdíjazni fogják, de ezek után társával marad.

Utódját, Pandúrt már kinevelték, ő jelenleg négy hónapos. Kiképzője azt szeretné, hogy Nokedlitől tanuljon, ezért kertes házba költözött hogy összeszokjanak, és mindkét kutyával a lehető legtöbb időt tölthesse együtt – írja lap.

 

Fotó: Szabó, Balázska Tibor/Police.hu