Szexuális ajánlat miatt öltek egy zuglói villamosmegállóban

Az áldozat olyan részeg volt, hogy alig állt a lábán.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki még 2015 nyarán halálra vert egy embert egy zuglói villamosmegállóban. Neki emberölés miatt kell felelnie, de bíróság elé áll az áldozat egyik ismerőse is, ő súlyos testi sértés kísérletéért.

A több mint két évvel ezelőtti bűncselekmény előzményeiről eddig annyit lehetett tudni, hogy vita előzte meg. A Fővárosi Főügyészség pénteki tájékoztatásából azonban részletekre is fény derül. Eszerint 2015. június 17-én a késő esti órákban az áldozat együtt ivott egy ismerősével – aki szintén vádlottja lett az ügynek -, majd később a XIV. kerületben felszálltak egy villamosra. A két férfi itt szólította meg a számukra addig ismeretlen 36 éves vádlottat és élettársát, akik alkoholt fogyasztottak.

Beszélgetni kezdtek, közben a későbbi támadó és barátnője megkínálta újdonsült barátait az italból. A társaság a Kerékgyártó utcánál szállt le, de ott maradtak a villamosmegállóban, hogy tovább igyanak. Az áldozat egyre részegebb lett, emiatt többnyire a peron szélén lévő korlátnak támaszkodott, míg a többiek valamivel távolabb beszélgettek.

Nem sokkal később a vádlott élettársa odament a korláthoz és a földön lévő üvegekből italt töltött magának, és közben beszélgetni kezdett az ott ácsorgó –  ekkor már erősen ittas – férfival, aki szexuális ajánlatot tett neki.  A nő dühös lett emiatt, és elmondta a többieknek, hogy mi történt. Először az áldozat ismerősének,  aki számon is kérte a viselkedéséért, majd többször megütötte. A továbbra is a korlátnak támaszkodó, részeg férfi nem tudott védekezni a váratlan támadás ellen, és a földre esett.  Ezután elmesélték a nő élettársának is, hogy miféle ajánlatot kapott. Ő még dühösebb lett, és odament a földön fekvő áldozathoz, majd a vád szerint szitkok közepette kifejezetten nagy erővel, többször megrúgta és megtaposta.

Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

A bántalmazás után mindhárman távoztak a helyszínről, a rendőrök azonban – miután egy környékbeli lakó értesítette őket – rövid időn belül elfogták őket. A férfi rövid időn belül életét vesztette.

A két vádlott – más ügyek miatt – jelenleg is ül.