Évértékelőt tartott Gyurcsány Ferenc szombaton, szám szerint a tizenharmadikat. Bár ennek a műfajnak nincsenek merev szabályai, a hétvégi beszéd mégis alapvetően különbözött attól, amit várhattunk: sem az elmúlt év eseményei, sem a DK programja, sem Gyurcsány Ferenc víziója Magyarországról és Európáról nem igazán került elő a beszédben. Nem volt hangsúlyos a párt európai elkötelezettsége – pedig egy Brexit, Trump és kvótanépszavazásos év után erre lett volna bőven lehetőség. Nem kaptak kiemelt figyelmet a civilek sem, pedig az év eleji támadás, Majtényi László köztársasági elnöki jelölése vagy épp a másnapi Taní-tanék Mozgalom tüntetése egytől-egyig jó apropót szolgáltatott volna.
Az évértékelő a változatos Orbán-kritikák és -támadások mellett lényegében egy szerepet szolgált: megerősíteni Gyurcsány Ferenc szerepét a baloldalon. A tizenharmadik évértékelés üzenete nem más, mint hogy Gyurcsány másfél évtizede meghatározó szereplője a baloldalnak, és minden próbálkozás ellenére jelen van, nem tűnt el. Az a tény ugyanakkor, hogy ezt a legitimációt ő maga, saját pártja kizárólagos és megkérdőjelezhetetlen vezetőjeként teszi meg, éppen arról tanúskodik, hogy Gyurcsány érzi, mindehhez indoklásra és emlékeztetőre van szükség. Nagyon hasonló ez ahhoz, mint amikor az október 23-i tüntetésen a volt miniszterelnök az
Aki nincs Orbán ellen, az Orbánnal van. Aki elmúltnyolcévezik, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van
kijelentést tette: saját személyét kizárólagos viszonyulási pontként használva.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="682" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A szombati évértékelőt joggal várhatták azok, akik a Demokratikus Koalíció álláspontjára voltak kíváncsiak az ellenzéki együttműködést illetően: a párt politikusai ugyanis rendre elzárkóztak attól, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokat kommentálják. Sőt, Gyurcsány Ferenc lényegében nem is szólalt meg az elmúlt másfél hónap során, jobbára Gréczy Zsolton és Vadai Ágnesen keresztül derült ki egy-egy részlet. Ezekből ugyanakkor legfeljebb annyit tudhattunk meg, hogy a DK ragaszkodik Gyurcsány személyéhez, valamint hogy programjukat elküldték Botka Lászlónak. A Demokratikus Koalíció amellett, hogy az összefogás szükségességéről beszélt, lényegében semmilyen egyéb technikai részletről nem foglalt állást.
Gyurcsány Ferenc korábban beszélt már egységes választási pártról, máskor saját pártját nevezte ki a baloldal vezető erejének, egy időben pedig sajtóhírek voltak egy MSZP-DK koordinált megállapodásról Budapesten. Jelenleg a korábbi összefogás pártjai közül egyedül a DK-ról nem tudjuk, milyen számára az ideális indulás: Botka László feltételei ismertek (közös lista, legjobb egyéni jelöltek, új baloldali politika), ahogy az Együtté (előválasztás, külön lista) és a Párbeszédé is (előválasztás, közös lista).
Nem túlzás azt állítani, hogy a Demokratikus Koalíció és maga Gyurcsány Ferenc is, komoly lépéskényszerbe került az elmúlt két hónap során. Az október 23-i tüntetést követő tárgyalások Gyurcsány vétójának köszönhetően nagyon hamar hangos és látványos véget értek: a Liberálisok (és a Balpárt) részvételét kifogásolta a DK-elnöke, ami különösen visszás volt annak fényében, hogy korábban még teljes összefogásról beszélt az összellenzéki színpadon. Függetlenül attól, célt ért volna-e ez a kerekasztal, azzal, hogy Gyurcsány magához ragadta a kezdeményezést, egyre több szereplő kezdte el magát vele szemben meghatározni.
December elején olyan, belső használatra szánt közvélemény-kutatásról is olvashattunk, ami kifejezetten Gyurcsány szerepét és elutasítottságát vizsgálta egy esetleges összefogásban. Erre erősített rá alaposan Botka megjelenése és miniszterelnök-jelölti ambíciója: a szegedi polgármester ugyanis világosan elhatárolta magát a 2010 előtti időszaktól és egyre komolyabb opcióként merült fel az, hogy Gyurcsány ne szerepeljen a közös listán.
Gyurcsány Ferenc körül tehát egyértelműen fogyni kezdett a levegő, és számára ez a helyzet nem ismeretlen. Egyelőre nem tudjuk, hogy zajlanak-e olyan tárgyalások a többi baloldali párt részvételével nélküle, amiről az évértékelőben beszélt, de az előzmények ismeretében könnyen lehet. A választáson többséget szerző stratégia ugyan aligha lehet a Demokratikus Koalíció – és szavazói – nélkül, ezt mindkét fél tudja. A megállapodás részletei azonban túlmutathatnak a 18-as választáson: egy közös listán való indulás ismét olyan helyzetet hozna, ahol a szavazók összeadódnak, a helyek elosztása pedig a pártokon múlik.
Ha azonban a DK külön listán – de egyéniben koordinált módon – indul, az egyértelművé teszi, meddig ér el a Gyurcsány-párt, létezik-e az a választói plafon, ami az egykori miniszterelnök rajongóinak és utálóinak köszönhetően egy egy számjegyű eredmény. A különindulással jelenlegi tudásunk szerint egyértelmű lenne a DK második helye a baloldalon, az MSZP mögött, márpedig Gyurcsány évek óta beszél arról, hogy szeretné visszavenni a baloldal irányítását.
Az évértékelőn összességében nem látszott, hogy Gyurcsánynak egyértelműen lenne terve arra, hogyan erősítse meg saját helyét és fontosságát: a megfogalmazott vádak – különösen annak a korábbi ígéretnek a fényében, hogy a tárgyalásról menet közben nem fog beszélni – sértettségre, bizalomhiányra és bizonytalanságra utalnak. Miközben a balliberális értelmiség rendre foglalkozik a Jobbikkal való együttműködés lehetőségén, a civilek mind erősebb bevonásán, a fiatalokban rejlő új erővel és hitelességgel, Gyurcsány Ferenc nélkülözhetetlenségét ma már csak pártjának tagjai hangoztatják.
Ez a vita azonban nem kizárólagosan a politikusok között fog eldőlni: ahogy Vona Gábor is csak a baloldali szavazókat – és nem a politikusokat – akarja megszólítani, úgy a baloldali-liberális szavazók esetén is egyre inkább kulcskérdéssé válhat, hogy