Buszbaleset az M3-ason: két utast azonnal meg kellett műteni

A felborult buszból kilenc súlyos sérültet vittek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházba.

Két súlyos sérültnek azonnali műtétre volt szüksége az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon szombat éjszaka felborult busz utasai közül – mondta el az M1 aktuális hírcsatorna reggeli híradójában Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa.

A csatorna értesülései szerint ebbe a kórházba szállították a legsúlyosabb sérülteket.

A súlyos balesetben az elsődleges adatok szerint hárman haltak meg, és – mint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője korábban az MTI-vel közölte – további 28-an megsérültek.

MTI Fotó: Vajda János

Csiba Gábor elmondta, hogy a kórházba kilenc sérültet szállítottak. Négyen ambuláns ellátás után elhagyhatják az intézményt, öt sérültet kellett felvenni fekvőbeteg-ellátásba, és közülük kettőt azonnal meg kellett műteni.

A főigazgató hangoztatta, hogy a kórház folyamatos ügyeletben dolgozik, a műtétekhez minden szükséges szakorvos azonnal rendelkezésre állt.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a híradóban elmondta, hogy az autópályát még várhatóan 2-3 órán át zárva kell tartani.

Fotók a helyszínről.