A belügy szerint nincs Magyarországon a gyanús szaúdi milliárdos, pedig Orbánnal szemben vett házat

Pharaon professzor kért vízumot, és nem is emelt ellene senki panaszt, mondja Kontrát. Majd kontrázik, hogy nincs is Magyarországon ilyen ember, mert ha lenne, már elkapták volna.

Amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarország területére lép, azonnal elfogják – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

A lap szerdai számában Kontrát Károly azt mondta, a magyar hatóságok információi szerint Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon, nem él itt életvitelszerűen, és nem vásárolt ingatlant.

A hírek szerint ennek pont az ellenkezője történt. Sőt, nem csak ingatlant vásárolt, hanem a MOL-lal is üzletelt:

Kontrát államtitkár a lapnak elmondta azt is: amennyiben a körözött azonos Pharaonnal, és ezt az amerikai hatóságok megerősítik, természetesen azonnal elfogják, amint Magyarország területére lép. Szerinte az üzletember nem vásárolt letelepedési kötvényt, hanem vízumot igényelt. Vízumkérelmét a schengeni rendszerben feltüntették, ellene egyetlen európai tagország sem emelt kifogást – tette hozzá. Kérdés mondjuk, hogy ha vízumot igényelt, akkor hogy lehet, hogy nincs az országban.

Még maga Orbán Viktor is beszélt arról egy parlamenti felszólalásban, hogy találkozott Pharaonnal.

Egyébként azt is megírtuk már, hogy csak egy ujjlenyomatot kellene venni a “Pharaon nevű embertől”, és akkor kiderülhetne, hogy ugyanarról a személyről beszélünk-e, mint akit az amerikaiak köröznek.

Sőt, lehet, hogy elég lenne megkérdezni Tiborcz Istvántól is, hiszen a kettejüknek vannak összefonódásai.