A baloldali kötődésű földbáró Simicskát és Csányit is lekörözte

Leisztinger Tamás tavaly minden korábbinál több, 4,8 milliárd forintot kapott földbirtokai után.

Leisztinger Tamás tavaly minden korábbinál több, 4,8 milliárd forintot kapott földbirtokai után. A Blikk a K-Monitor civil szervezet gyűjtése alapján azt írja, hogy az MSZP-s kötődésű milliárdos ezzel maga mögé utasította Csányi Sándort és Simicska Lajost is.

Leisztinger érdekeltségei leginkább a Forrás nevű részvénytársaságon keresztül vették fel az állami milliárdokat, egy milliárddal többet, mint 2014-ben.

A listán második Csányi 4,5 milliárdot kapott (előtte 5,9-et), a kormányfővel összekülönböző Simicska pedig 4 milliárddal lett gazdagabb. Nagyot bukott 2014-hez képest, tavaly az akkori összeg harmadát zsebelte csak be.

A felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc 2014-ben 335 milliót kapott, 2015-ben 545 milliót.