Lengyel buszok járnak majd a 3-as metró helyett

Legalább 75 új járművet vesz a BKV.

Lengyel Solaris csuklós buszokkal szállítják majd az utasokat a 3-as metró felújításának idején – ez a cég adta ugyanis a legjobb ajánlatot, amit a BKV igazgatósága hétfőn jóvá is hagyott. A BKV 75 jármű beszerzésére írt ki pályázatot, és opcionálisan további 75 buszt vásárolhatnak. A beszerzés 13 milliárd forint körül lehet a Világgazdaság cikke szerint(Fenti képünkön a BKV által 2008-ban tesztelt Solaris csuklós busz látható.)

A lapot a BKK arról tájékoztatta, hogy zökkenőmentes volt a fonódó villamos bevezetése, az utasok legnagyobb része jól informált volt az új, meghosszabbított vonalak kapcsán. Ebben az előtájékoztatásnak is szerepe volt, a megállókba nyolcezernél több tájékoztató anyag és új menetrend került ki, a BKK munkatársai pedig ötvenezer információs szórólapot osztottak szét, munkatársaik személyesen is segítették az utasokat az eligazodásban. Az új villamosvonalak kihasználtsága már az első, hétvégi napokon igen magas volt.