Bűncselekménnyel vádolja a DK Lázár Jánost. A párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: olyan fotók kerültek birtokukba, melyeken a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy vadászaton látható. Az egyik képen egy fegyvert tartó kisfiú mögött tűnik fel, egy másikon vesszővel avat vadásszá ugyancsak gyermekeket.
Gréczy Zsolt szerint mindez azért aggályos, mert a hatályos törvények szerint csak 18. életévüket betöltött személyek lehetnek vadászok. Emellett az is bűncselekmény, ha valaki olyan személynek ad át lőszert, aki nem rendelkezik erre engedéllyel.
A szóvivő azt mondta: nem tudják, Lázár tettesként vagy bűnsegédként érintett az ügyben – a nyomozóhatóság feladata lesz kideríteni, hogy a tárcavezető adott-e át fegyvert gyermekeknek, vagy csak tudomása volt erről. (A párt a fegyverrel pózoló gyerekek képeit nem mutatja, csak állítja, hogy van nekik olyan.)
Gréczy felidézte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter korábbi parlamenti felszólalását, melyben súlyos kötelezettségszegésnek nevezte, ha egy vadász gyermek kezébe ad fegyvert. A tárcavezető szerint ilyenkor felmerül a lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés gyanúja is. A DK ezért feljelentést tesz és kezdeményezi Lázár János vadászati engedélyének visszavonását.
A szóvivő közölte: a képeket ismeretlen feladótól, levélben kapták, azok készítésének helyét nem ismerik, de azt feltételezik, hogy idén ősszel készültek.
Köszönöm a Demokratikus Koalíció kitüntető figyelmét, hogy a családomat és a szabadidőnk közös eltöltését szemmel tartja. Szeretném megnyugtatni a párt tagjait: állok minden vizsgálat elé.
A képeken látható vadászaton vendégként vettem részt, másokhoz hasonlóan a családommal. Az egyik képen látható fegyvert tartó alak nem a hozzátartozóm.
Szeretnék Áldott Karácsonyt kívánni a Demokratikus Koalíció valamennyi tagjának és családtagjaiknak.
(MTI)